Sziveri János (1954–1990)

30 éve hunyt el Sziveri János Sinkó-díjas (1978) költő. 1954-ben született Muzslyán. Mostarban és Nagybecskereken járt középiskolába, majd Újvidéken tanult a Magyar Nyelv és Irodalom Tanszéken. 1980-tól az Új Symposion folyóiratot szerkesztette. 1983-ban az akkori politikai vezetés leváltotta a folyóirat éléről. Barátai ápolják az emlékét, Sziveri János-díjat alapítottak, amelyet olyan költők kaphatnak meg, akik kiemelkedő irodalmi teljesítményt nyújtanak.

1985-ben került a Szabadkai Népszínházhoz dramaturgnak. Szájbarágás című verseskötetéért 1988-ban neki ítélték a Vajdasági Írószövetség évi díját. Emlékének ápolására barátai a magyar irodalom legjobb teljesítményeinek támogatására Sziveri János-díjat alapítottak (1992). 1993-ban, Muzslán alakult meg a Sziveri János szellemiségét őrző Sziveri János Művészeti Színpad. A Duna Televízió portréfilmet készített róla: „Sziveri János voltam, ez volt büntetésem” (1997) címmel, Kécza András rendezésében. Az Újvidéki Színház az azonos című poémájából készült Szelídítések c. előadást 2000-ben mutatta be.

További hasonló témájú videók