A Kalevala napja

A kedvenceim közé tartozik. Nem könnyű olvasmány, de végigolvastam (fordításban). A Kalevala finn nemzeti eposz, melyet a finn népköltészet elsősorban karjalai eredetű hősi és epikus énekeiből állított össze Elias Lönnrot. Az eposz az általa éveken át gyűjtött folklóranyag logikailag egymáshoz kapcsolható dalaiból áll.

Az első Kalevala-kötet megjelenése alkalmából 185 éve ezen a napon ünneplik a Kalevala napját.

A XIX. században Finnországot is utolérte a nacionalizmus szele, ennek eredményeként született meg a Kalevala, a finn teremtéstörténet. A mű és általa maga a finn nyelv is jelentős hatást gyakorolt a modern angolszász irodalomra és populáris kultúrára, elsősorban Tolkien Gyűrűk Ura című műve révén. A modern magyar költészetre gyakorolt hatása is szinte fölmérhetetlen annak köszönhetően, hogy József Attila fejből tudta Vikár Béla fordítását, így a kalevalai dalkincs mélyen beépülhetett életművébe. Az eposz olyan jelentős alkotásain hagyta rajta nyomát, mint az Óda vagy a teljes Medvetánc kötet, mely címével is megidézi a Kalevalai medvetor jeleneteit.

A Kalevala keletkezésének helye, Finnország.

https://youtu.be/f0w0629SlC8

Az eposz Kodály Zoltánt is megihlette.

Kapcsolódó:

Szampó (részlet a filmből)

A Kalevala első runója tíz magyar fordításban

További hasonló témájú videók