Antonio Lotti (1666–1740)

280 éve halt meg Antonio Lotti velencei késő barokk zeneszerző, aki minden területen kiváló erényeket csillogtat, de elsősorban egyházi kompozíciói révén érdemelte ki az utókor csodálatát. Bár op. 1-es gyűjteményében (1705) hangsúlyozza velencei mivoltát, Lotti valójában Hannoverben született, ahol apja, Matteo, kapellmeister volt. Annyi bizonyos, hogy 1683-ban már Velencében tanult Legrenzinél. Amikor a San Marco bazilikában megalakult a Santa Cecilia testvériség (1687. november 25), Lotti lett az egyik elsőként regisztrált tag. Tartalék énekesként alkalmaztál a kórusban, de 1689. május 30-tól már rendszeres fizetést kapott, mint alt.

1690. augusztus 6-án a másodorgonás segédje lett, 1692. május 31-én másodorgonás, végül 1704. augusztus 17-én első orgonás, mely pozíciót 1736-ig töltötte be, amikor is „primo maestro di cappella” lett. Amikor 1733-ban Antonio Biffi halálával megüresedett ez a pozíció, nem sikerült a szavazatok többségét megszereznie Antonio Pollarolo-val és Nicola Porpora-val szemben (1733. március 8.), így három évet kellett várnia, hogy még egyszer megmérkőzzön Pollarolóval, aki 1733 és 1736 között töltötte be ezt a posztot. Ekkor viszont Lotti megszerezte a San Marco 12 prokurátorából 9-nek a támogatását (1736. április 2), így jogosulttá vált az évi 400 dukátnyi fizetésre és ingyen szállásra a piazza de’ Canonicin; egészen haláláig ebben az állásban dolgozott.

Orgonistaként igen sok zenét írt a kórusnak. Például 1698-ben a prokurátorok megbízták egy miséskönyv megírásával 50 dukátért. A San Marco számára írott egyházi zenék mellett Lotti szóló motettákat, kórusműveket és oratóriumokat írt az „Ospedale degli Incurabili” énekeseinek. Ennek a női karnak az énekstílusa igen híressé vált a XVIII. század folyamán, melyet Lotti tanári tevékenysége alapozott meg. Azt nem tudjuk mennyi ideig tanított az ispotályban, de vélhetőleg Porpora előtt (1726–33), és Pollarolo (1696-1718) után. Lotti emellett maestro di cappella volt a „Spirito Santo”-ban 1697-től 1707-ig. Tagja volt a „Sovvegno di Santa Cecilia”-nak is 173–1739 között.

Operaszerzői pályafutása 1693-ban kezdődött, amikor az „Il trionfo dell’innocenza”-t bemutatták Velencében. Legproduktívabb időszaka 1706 és 1717 közé tehető, amikor legalább 16 új operáját (köztük Zeno Alessandro Severojának első megzenésítése, 1717), és három átdolgozott művét adták elő. Emellett egy bécsi felkérésnek is eleget tett 1716-ban (Constantino). A prokurátorok engedélyével (1717-ben, majd 1718-ban még egy évvel meghosszabbítva) elhagyta Velencét (1717. szeptember 5.) és Drezdában utazott, hogy ott a választófejedelem felkérésére operát írjon. Néhány zenészt, a feleségét és a librettista Antonio Maria Luchinit is magával vitte. Az elsőt a három operájából, amit Drezdában írt, a „Giove in Argo”-t 1717. október 25-én mutatták be a Redoutensaalban, és 1719. szeptember 3-án újra előadták a Hoftheater felavatása – ez vált Drezda első számú színházává a XVIII. században – alkalmából.

A Teofane (Sinfonia, „Discordi pensieri”) melyet 1719. szeptember 13-án mutattak be Drezdában, annyira felkeltette Händel érdeklődését is, hogy 1725-ben a basszus áriákat egy az egyben átvette Elipidia című pasticciojába. Lotti „Li quattro elementi” című festa teatrale-ja 1719. szeptember 15-én került előadásra a palota udvarán Frigyes Ágost szász választófejedelem és Maria Josefa esküvője alkalmából.

Dacára a drezdai sikereinek, Velencébe való visszatérése után visszavonult a színházi rivaldafényből. Látogatásának tárgyi emlékeit, a hintót és a lovakat, melyeket a Drezdából való dicsőséges visszatérése alkalmából (1719 őszén) kapott, azonban megtartotta. Nem tudunk további Velencén kívüli útjáról, egyet kivéve, amikor Novarába utazott, hogy az ottani vallási ünnepségekre szerezzen zenét 1711. június 14-én. Egy 37 tagból, többnyire milánóiakból álló zenekar játszotta Lotti, Caldara, Gasparini és más észak olasz szerzők műveit.

1740 februárjában a Pallade Veneta Lotti ünnepélyes temetéséről ad hírt a San Salvatore-ban.