Öt díjat nyert a Birds on the Catwalk

A Beyond Budapest csapata sikerrel képviselte Magyarországot a 48 Hour Film Project nemzetközi filmverseny hollandiai elődöntőjén, ahol a résztvevőknek 48 óra alatt kellett eljutniuk a forgatókönyvtől a kész kisfilmig. A Törőcsik Franciska főszereplésével készült alkotást öt díjjal is jutalmazta a zsűri.

A hollandiai Eindhoven városában idén is megrendezték a 48 Hour Film Project elődöntőjét, ezúttal öt holland és egy magyar csapat mérte össze kreativitását. A versenyzőknek 48 órájuk volt arra, hogy elkészítésék alkotásaikat. Egy kalapból húzták ki leendő filmjük műfaját, és kaptak három, kötelezően a filmbe építendő elemet is.

A Beyond Budapest csapata egy összesen 63 fős stábbal vágott neki a kihívásnak, amelyet Szatmári Andrea fogott össze, aki producere és rendezője volt a kisfilmnek. A jelenleg is szakmájukban dolgozó szakemberekből és lelkes gimnazistákból álló csapat helytállt az erős holland mezőnyben: 11 jelölésből 5 kategóriában kaptak díjat – hazahozták a legjobb rendezésért, legjobb látványért, legjobb zenéért, legjobb vágásért járó elismerést.

Az összesített eredmény szerint a 26 alkotás közül a magyar csapat Birds on the Catwalk című filmje második helyezést ért el. A film egy divatbemutatóra kalauzolja a nézőket, főszereplője egy modell (Törőcsik Franciska), aki a divattervező (Joey Blangé) iránti megfelelési kényszert hagyja fokozatosan maga mögött.

A zsűri indoklásában szerepelt, hogy a film rövidsége ellenére is képes egy új, drága divatvalóságba kalauzolni, amit Hodován Milán filmzenéje is tökéletesen alátámaszt. A film neonszínekben úszó látványvilágát Hudák Dániel, SZFE-s operatőr és Jóvári Csenge látványtervező hozta létre, az extravagáns ruhák Polyák Eszter alkotásai, a nem mindennapi sminkek Kristóf Barbara és Domokos Eszter készítette. A zsűri Papp Zsuzsanna vágó és Szatmári Andrea rendező munkáját is méltatta.

  • Szereplők: Törőcsik Franciska, Joey Blangé, Fanni Wrochna, Tóth Zsófi
  • Producer (NL): Mick van Herk Producer (HU)/
  • Director: Andrea Szatmári
  • Gyártásvezető: Zsófi Makkos
  • Forgatókönyv: Kristóf Áron Noll-Batek, Magai Miklós
  • Operatőr: Hudák Dániel
  • Látványtervező: Csenge Jóvári
  • Jelmeztervező: Eszter Polyák
  • Vezető sminkes: Barbara Kristóf
  • Vezető fodrász: Barbara Gosztony
  • Vágó: Zsuzsanna Papp Sound
  • Design: Dóczy Áron
  • Zeneszerző: Milán Hodován
  • Werk: Hora Dániel

Forrás: Film.hu