XXI. Országos Citeratalálkozó – Dió-Héj citerazenekar, Diószeg

Diószegen 1975-ben alakult citerazenekar Új Hajtás néven. Kezdetben a helyi énekkart, majd a diószegi tánccsoportot kísérte. A zenekar több változáson ment keresztül, míg 1997 januárban a mostani Dió-Héj nevet vette fel.

Téli klasszikusok gyerekeknek: Rudolf, a rénszarvas

Igazán varázslatos rajzfilm, helyesebben bábfilm, a Télapó legkülönlegesebb rénszarvasáról. Arra tanít, hogy nem baj, ha kilógunk a sorból, sőt! Az elfogadásról és a toleranciáról szól. Ezt pedig mi más adhatja át jobban a gyerekeknek, mint egy kedves állatka kalandjai, játékokkal, Mikulással és sok nevetéssel?

Okostoll gyerekeknek

Az észtországi Tallinnban egy újfajta eszközt vetnek be annak érdekében, hogy felkeltsék az óvodáskorú gyermekek érdeklődését az olvasás iránt. Az innováció ötvözi a régimódi mesemondást és az új digitális technológiát. Az okostoll reagál a könyvek szövegeire, énekel, verseket mond, lettül és észtül tesz fel kérdéseket.

Színházi Lábjegyzet 76. • Óz, a csodák csodája

A Komáromi Jókai Színház internetes műsorának legújabb része az ÓZ, A CSODÁK CSODÁJA című legújabb produkciónk próbafolyamatával foglalkozik. A népszerű zenés mesejáték Méhes László rendezésében 2019 decemberében kerül műsorra.

XXVIII. TMOV – Kontár Piroska, Alsószeli

Az 5. kategória prózamondói. Kontár Piroska (Alsószeli) előadásában Háy János: A mélygarázs című művének részlete hangzott el.