Lásd élesebben! – Verzió Filmfesztivál Budapesten

November 12. és 17. között a Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivál 16. alkalommal hív világ körüli utazásra és hozza el Budapestre és öt vidéki városba (Szombathely, Debrecen, Kecskemét, Pécs, Szeged) a legkiválóbb emberi jogi témájú dokumentumfilmeket. 

Az Emberi jogi versenyprogram, a Diák- és elsőfilmes versenyprogram és a Magyar panoráma szekciók filmjei mellett három központi téma áll idén a fesztivál fókuszában.

Az antropocén kor, a média és a gyerekek

Legégetőbb problémáink az emberiség földfelszínt átalakító ipari és mezőgazdasági tevékenysége és ezzel szoros összefüggésben a klímakatasztrófa. Miközben egyre nagyobb területek változnak holdbéli tájjá, civilek globális akciói és helyiek maroknyi csapata próbálja megállítani a pusztítást és a monokulturális gazdálkodást, és szembesíteni a gigacégeket mérgező tevékenységükkel. Az Antropocén szekció filmjei mindezt bemutatják, ahogy azt is, hogyan lehet fenntartható és vegyszermentes módon gazdálkodni és fair trade cégként boldogulni a szabad piacon.

4. hatalmi ág szekció filmjei a sajtószabadság korlátait, az oknyomozó újságírók munkáját, valamint a korrupció és a fake news világát járják körül. Bepillanthatunk olyan híres és hírhedt újságok szerkesztőségébe, mint a politikai okokból meggyilkolt munkatársait gyászoló Novaya Gazeta, a tabloid Ekstra Bladet és beleláthatunk a nemzetközi online kollektíva, a Bellingcat tevékenységébe. Az igazság leleplezéséért folyó oknyomozó munka olykor felér egy thriller izgalmával, máskor az olvasói klikkekért folyó kegyetlen harc vet fel etikai aggályokat.

A gyerekek és fiatalok nézőpontjait és az őket érő hatásokat mutatja be az Így növünk fel címet kapott válogatás. Megismerhetünk mindenre kíváncsi, hétéves szibériai kisfiút, buddhistaként nevelt afrikai tinédzsert; helyüket kereső, kallódó moldáv, georgiai (grúz), amerikai fiatalokat a rájuk nehezedő politikai, vallási és szülői elvárások és persze a közösségi média nyomásának tükrében. 

A 16. Verzió idén először VR-szekcióval bővül. A Vektor VR keretében különféle virtuális valóság-produkciókkal ismerkedhetnek meg az érdeklődők: 360 fokos videókkal, interaktív dokumentumfilmekkel, és művészeti, térspecifikus élményekkel.

Hommage szekció Agnès Varda és Jonas Mekas munkássága előtt tiszteleg. Magyarországon elsőként látható az úttörő dokumentumfilmes, Dziga Vertov elveszettnek hitt, rekonstruált montázsfilmje. A fesztivál idén bemutatja a litván lírai dokumentumfilmes irányzat a hatvanastól a kilencvenes évekig készült darabjait egy tíz filmből álló válogatásban.

A fesztivál és a CEU Visual Studies Platform közös szervezésében a Verzió DocLab négynapos intenzív workshopján profi filmesekből álló nemzetközi csapat segít készülőben lévő emberi jogi témájú filmek fejlesztésében. A középiskolás generáció a hétköznap délelőttönként folytatódó Diák Verzió programon, a nekik szervezett ingyenes filmvetítéseken és beszélgetéseken
vehet részt.

Helyszínek

A fesztivál helyszínei idén is a Toldi mozi, a Művész Mozi, a Kino Café Mozi, a Blinken OSA Archívum, a Közép-európai Egyetem, az Empathy Cafe, valamint a Trafó Kortárs Művészetek Háza, mely a fesztivál nyitóeseményének is helyet ad. A filmvetítéseket beszélgetések kísérik rendezőkkel, emberi jogi aktivistákkal és szakértőkkel.

Debrecen, Kecskemét, Pécs, Szeged, Szombathely – november 21–24.

A 16. Verzió Filmfesztivál az Európai Unió Kreatív Európa Programjának támogatásával valósul meg.

Fiataloknak és fiatalokról szóló filmek a 16. Verzión

Így növünk fel 

A fiatalok különösen nehezen élik meg az egyre fenyegetőbb problémákat, s egyre hangosabban tiltakoznak az ellen, hogy az idősebb generációk az ő jövőjüket áldozzák fel az azonnal megtermelhető profit oltárán. Az Így növünk fel szekció 11 filmje azt vizsgálja, hogyan birkóznak meg a felnőtt korba lépéssel a mai fiatalok a világ különböző pontjain, lakjanak a sarki tundrán (Milyen nagy a világegyetem?), vagy egy buddhista kolostorban Malawiban (Buddha Afrikában); valahol Amerikában faji, etnikai előítéletektől sújtva, a közösségi média nyomásának kitéve (CsúszópályaTinibálvány), vagy Brazíliában, az iskola bezárások ellen tiltakozó aktivistaként (Te jössz!). Megismerkedhetünk a gyereküket a konfuciusi szellemben nevelő kínai család dilemmáival (Konfuciusi álom), élvezhetjük a brüsszeli Molenbeek negyedben a vallási pluralizmusra rácsodálkozó gyerekek nyitottságát (Molenbeek istenei), nyomon követhetjük a felnőttlét és felnőtt gondok előtti utolsó gondtalan nyarukat töltő fiatalokat (Transznisztra), vagy a profi sportolók terhét cipelő két magyar nővért (Vonal felett). Láthatunk a felnőtt kor küszöbén különböző utakat választó két lányt, akik egy olyan grúziai muszlim faluban élnek, ahonnan a férfiak tömegesen mennek el Szíriába harcolni (Amíg apa haza nem ér), és a Magyarország déli határán fenntartott tranzitzónában hónapokig várakozó iráni apát és álmodozó kisfiát (Hal). 

A fesztivál vendégei lesznek a Milyen nagy a világegyetem? producere, Max Tuula, a Buddha Afrikában rendezője, Nicole Schafer, és a Vonal felett rendezője, Nagy Anikó Mária.

Az Így növünk fel szekció együttműködő partnere az UNICEF Magyarország.

Gyerekzsűri

Az idei Verzión második alkalommal áll össze Gyerekzsűri, ezúttal az UNICEF Magyarország és a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány diákönkéntesei együttműködésével. A Gyerekzsűri a Diák Verzió programjából választja ki és díjazza a legjobb, középiskolásoknak szóló filmet.

Diák Verzió filmek

Diák Verzió ismét ingyenes filmvetítésre és beszélgetésre várja a középiskolásokat. Az idei öt filmes válogatásban megismerkedhetnek egy amerikai kamaszfiúval, aki vidéki életéből az online celebbé válással szeretne kitörni (Tinibálvány), követhetik egy kanadai lány tíz évét ifjú aktivistaként a klímaváltozás elleni küzdelemben (Nincs másik Föld!), szoríthatnak egy palesztin menekülttáborban felnőtt lánynak, aki a kőkemény kiképzést is vállalja, hogy rendőr lehessen (Walaa rendőr akar lenni). De ugyanígy tanúi lehetnek a nyolcadik kerületi roma bokszoló srác és egykor bűnöző edzője szívet melengető kapcsolatának a profi karrier felé vezető úton (Gettó Balboa), és a sri lankai származású pop-ikon, M.I.A. történetének, aki sztárként sem félt kiállni fontos, akár megosztó ügyek mellett (Matangi / Maya / M.I.A.). 

A 16. Verzió fiataloknak szóló programjait az Európai Parlament támogatja.

Kiemelt kép: Apró lelkek (verzio.org)