Jön az új Half-Life játék

A Valve a Twitteren hivatalosan is megerősítette a PC Fórum által már tegnap megírtakat, amik szerint a cég egy új Half-Life játékot fog bejelenteni. A cég ugyanakkor közölte, hogy – vélhetően válaszul a szivárgásra – nem december közepén, hanem már ezen a hét be fogja mutatni a Half-Life: Alyx-ot.

A fejlesztő egyben megerősítette azt is, hogy az új epizód esetében egy kifejezetten virtuális valóságjátékról van szó, ami ennek megfelelően várhatóan csak a szóban forgó típusú hardver megléte mellett fog futni. Mint korábban megírtuk: az Alyx-ben a játékos vélhetően a Half-Life 2-ből ismerős női főkarakter bőrébe csöppen majd – de az még kérdés, hogy időben és térben hol zajlik majd a történet.

A Valve által csütörtökre ígért bemutatón további részleteket lehet majd a játékról megtudni, aminek megjelenésére ugyanakkor a hírek szerint még várni kell majd. A Half-Life: Alyx ugyanis legkorábban csak jövő tavasszal válhat majd elérhetővé a VR szemüveggel vagy sisakkal rendelkező játékosok számára. (pcforum.hu)