Gulyás Gyula-Gulyás János: Magyarok és az I. világháború

Egyetemista éveim egyik legmegrázóbb dokumentumfilm-élménye Gulyás Gyula és Gulyás János alkotása, az Én is jártam Isonzónál. Ajánlom Önöknek a sorozat mind a négy részét az I. világháború végére emlékezve, a pipacsok napján, az I. világháború áldozatainak emléknapján.

„Nem törekedtünk tudományos felfedezésekre, nem akartunk mást, mint a sokat emlegetett »kisemberek« lelki-szellemi nagyszerűségét s gyarlóságát megidézve, megőrizni magunknak s az utánunk következőknek az utolsó huszárok, egykori utászok, tüzérek és gyalogosok századunk hajnalán megélt, sokszor meghamisított élményeit, sorsát.
Hogy látva láthassuk eredőinket, utunkat.”

(Gulyás Gyula, Gulyás János)

„Milyen indítékok vezettek, hogy az Én is jártam Isonzónál című filmetekben (1986) megszólaltassátok az I. világháborús olasz hadszíntér még megtalálható túlélőit?
J.: Egykori főhadnagy nagypapánk nem mesélt az átéltekről. Rádöbbentünk, hogy itt az utolsó pillanat megörökíteni ezt a hihetetlen kataklizmát. Alapos levelezés, hirdetés, kérdőívezés után általában 40-50 perces interjúkat készítettünk azokkal, akik jelentkeztek. Száznál több emberrel forgattunk.
GY.: Sajnos sok öregúrral csak videóra! A videó akkor jelent meg Magyarországon, orsós Sony, s mire elkészült a film, már csak a hang volt meg rajta.
J.: A végén már nem volt nyersanyag hozzá… Akkoriban minden stúdió évente 56 milliót kapott, ha jól emlékszem, s abból lehetett 5-6 filmet készíteni, s mindig a dokumentumfilmekkel lehetett spórolni a játékfilmek javára.
J.: Ez a film már akkor háromrészesre volt tervezve, de az első részt, amely a háború kitörésével és a szerb, orosz és román fronttal foglalkozott, valamint a harmadik részt, amely a háború végét, az itthoni forradalmakat és a békeszerződések következményeit taglalta, a stúdióelfogadáson nem fogadták kitörő lelkesedéssel. A vezetőség úgy döntött, hogy egyelőre csak az olasz fronttal foglalkozzunk és ne a szomszédos „baráti” országokkal, s ha jól fogadja a közönség és a kritika, felnagyíttathatjuk és standardizálhatjuk a másik két részt is. Az Én is jártam Isonzónál-ra végül százezernél is többen váltottak jegyet, a kritikák is jók voltak, de csak a rendszerváltás után, 1997-re tudtuk megcsinálni ezt a két részt a Magyar Történelmi Film Alapítvány és a Videográfia Egyesület támogatásával.
És ez hol van!?
GY.: Öcsémnél, a sifonérban…”