Meghalt Gallai Péter, a Piramis billentyűse

65 évesen elhunyt a Piramis zenekar billentyűse, örökös tagja, Gallai Péter magyar billentyűs, zeneszerző. 1953-ban született Budapesten, konzervatóriumot végzett, képzett zenész volt. Első ismertebb zenekara a Nautilus volt, 1974-ben pedig a Piramishoz csatlakozott, mely az évtized második felének legnépszerűbb rockzenekara volt Magyarországon. Az együttes több híres dalát is ő szerezte, például a Szállj fel magasra címűt. A Piramis utolsó lemezén, mely a frontember, Révész Sándor távozása után készült, Gallai énekelt, majd az együttes feloszlott, ő pedig D. Nagy Lajossal együtt 1985-ben az átalakult Bikiniben tűnt fel, mely gyorsan a korszak legsikeresebb hazai rockzenekara lett. Ebben a zenekarban is írt dalokat, néhányat pedig ő is énekelt. 1992-ben a Bikini feloszlott, majd öt évvel később újjáalakult, Gallaival együtt, aki egészen 2002-ig maradt tagja az együttesnek, akkor visszatért a szintén újjáalakult Piramisba.

Gallai Péter számos más zenésszel és formációval dolgozott még együtt, Fábri Péterrel pedig Kolumbusz címmel gyerekoperát is írt, továbbá Szakácsi Sándor Megvagyok című lemezének anyagát is Fábrival közösen ők írták. (24.hu)

Kapcsolódó: