Elhunyt Jessye Norman

1945-ben született a Georgia állambeli Augusta városában, feketeként szegregált környezetben. Anyja amatőr zongorista, apja biztosítási ügynök. A kislányban azonban azok a napok éltek élénken, amiket nagyszüleinél töltött, ahol volt egy kis harmónium. 

Szívesen hallgatta a nagymamáját, aki spirituálékat, gospel dalokat énekelt. Ha melankolikusak, ha boldogok voltak a dalok, „tele voltak lélekkel”. Gyerekként operát hallgatott a rádión, és minden nehézség nélkül barátkozott a műfajjal. „Emlékszem, úgy gondoltam, hogy az operatörténetek semmiben nem különböznek más történetektől. Egy fiú találkozik egy lánnyal, szerelmesek lesznek, de valamiért nem lehetnek egymáséi, és általában nincsen happy end sem” – írta memoárjában.

Fekete származása megkerülhetetlen kérdés volt egész életében, de soha nem engedte, hogy emiatt hátrány érje. „Országunk különleges korszakának és helyének szülötte vagyok, a messzi Dél gyermeke, ahol az emberek felvonultak, véreztek, és harcba szálltak a civil jogokért” – emlékezett vissza. Már az iskolában csatlakozott feketék jogaiért harcoló szervezetekhez, tüntetett, sztrájkolt, épületeket foglalt el.

https://youtu.be/faauk_9lg-M

Kapcsolódó:

Királynőnek született, az operaszínpad lett a birodalma: Jessye Norman