Hirosima üzenete

74 éve, 1945. augusztus 6-án délelőtt 8 óra 15 perckor az Amerikai Egyesült Államok légierejének egy B-29-ese, az Enola Gay, amelynekPaul W. Tibbets ezredes volt a parancsnoka, atombombát dobott a településre. 

A bombát az amerikaiak Little Boy-nak, vagyis kisfiúnak nevezték el. Urán 235-ös izotópon alapuló fissziós (maghasadás elvű), 15(± 20%) kilotonna robbanó erővel rendelkező atomfegyver volt, „puska” típusú bombának megépítve. A vakító villanással és gombafelhővel kísért atombomba-robbanás a halottak és a romok városává tette Hirosimát. Az atomtámadás az utólagos becslések szerint 90-140 ezer ember életét követelte, 70 ezer ember azonnal meghalt, a többiek pedig később, a sugárzás okozta betegségek következtében vesztették életüket.

A város Béke-emlékparkjában tartott megemlékezésen Hirosima polgármestere, Macui Kadzumi, Hirosima polgármestere arra kérte a tokiói kormányt: tegyen eleget az atomtámadás túlélői – a hibakusák – azon kérésének, hogy aláírja és ratifikálja az atomfegyverek tilalmáról szóló ENSZ-egyezményt, amelyet 2017 júliusában fogadott el a világszervezet 122 tagország támogatásával.

Ezt a napot 1978-ban A nukleáris fegyverek betiltásáért folyó harc világnapjává nyilvánították örök emlékeztetőül. Az ENSZ Közgyűlése 1996. szeptember 10-én fogadta el az atomfegyver-kísérletek teljes tilalmáról rendelkező Átfogó atomcsend szerződést (CTBT).

A szerződésből származó alapvető kötelezettségek:

„1. Valamennyi Részes Állam kötelezi magát, hogy nem végez semmiféle fegyverkísérleti nukleáris robbantást, illetve semmiféle más nukleáris robbantást, és megtilt, illetve megelőz minden ilyen nukleáris robbantást a joghatósága vagy ellenőrzése alatt álló bármely területen.

2. Továbbá valamennyi Részes Állam kötelezi magát, hogy tartózkodik mindenféle fegyverkísérleti nukleáris robbantás, illetve mindenféle más nukleáris robbantás előidézésétől, az arra való bátorítástól, illetve attól, hogy annak végrehajtásában bármilyen módon részt vegyen.”

______________

Kapcsolódó cikk:

Hirosima túlélői

Hátborzongató képek a hirosimai és nagaszaki atomrobbanás utáni romokról

 

További hasonló témájú videók