A potenciálisan nagy hallgatóság mindig érdekes a politikus számára, hisz így több emberhez tudja eljuttatni mondanivalóját. A Diákhálózat egykori Krasznahorkán megrendezett Nyári Táborában 2011-óta figyeljük a politikusok csatározásait. 2013-ban az Új Szó meghívásának eleget téve Berényi József és Bugár Béla vitáztak.
A megnyitó. A dokumentumfelvétel magyarázat arra, miért nem kaphatott helyet a „felvidéki” „közművelődési” táborban a magyar kormányt feltehetően és nagyon jogosan erős bírálattal illető beszélgetés a Magyar Tudományos Akadémiáról
100 évvel ezelőtt született Szíjjártó Jenő zeneszerző, karnagy, a hazai kórusmozgalom és zeneirodalom meghatározó alakja. Az emlékét, zenei örökségét népszerűsítő rendezvények és kiadványok sorából válogattunk az évforduló alkalmából.