Sci-Fi rövidfilmek: „White Lily”

Egy kutató űrhajó kapitánya és pilótája azt a feladatot kapja, hogy tanulmányozza az üstökösöket, amikor egy technikai hiba következtében gondjaik támadnak a kommunikációval… Leon és Isobel elérik a hosszú utazás kritikus pontját. Leon pihenés közben megjeleníti a kék égbolt hologramját, és visszaemlékszik egy eseményre, amin ő és Isobel közösen vettek részt, Isobel megemlíti a vázában levő fehér liliomot, de ő nem emlékszik erre a részletre. Az üstökös vizsgálatára tervezett útvonalat Isobel veszélyesnek tartja, de a kapitány ezt választja.

Az átrepülés során a hajó károsodik és a következő beszélgetéskor Isobel tévesen idézi fel a liliomról szóló emléket. Nyilvánvalóvá válik, hogy valami nincs rendben – ő egy korábbi szerelme személyisége alapján készült holografikus társa Leonnak és ugyanazzal a hibával küzd, mint a hajó többi rendszere.

Isobel ragaszkodik ahhoz, hogy Leon újraindítsa őt is, de Leon vonakodik, mert ez kitörölné az emlékeket. Ezek az utolsó pillanataik együtt.

Az újraindítás után holografikus társa, aki egykor Isobel volt, üres számítógépes hangon kérdi Leont, hogy milyen néven szeretné szólítani… Leon nagyon hosszú és nagyon magányos utazásra indul a Föld felé.

White Lily
White Lily

Rendezte: Tristan Ofield
Írta: Adrian Reynolds
Szereplők: Siddhii Lagrutta, David McCaffrey

További hasonló témájú videók