Elkerül vagy eltalál?

Alig 10 év múlva 33 ezer kilométerre húz el a Föld mellett a 340 méter átmérőjű a 99942 Apophis kódnevű aszteroida. Ez nagyjából a Föld–Hold-távolság egytizede.

Miközben a NASA épp azt próbálgatja, mi történik, ha egy aszteroida közelít a Föld felé, a jelek szerint egy aszteroida valóban a Föld felé közelít. Pánikra nincs ok, a számítások szerint el fogja kerülni a bolygónkat, ugyanakkor meglehetősen ijesztő, mennyire közel jár majd hozzánk – alig 10 év múlva.

Amikor a Kitt Peak Nemzeti Obszervatórium csillagászai 2004-ben felfedezték a 99942 Apophis aszteroidát, a számításaikból kiderült, hogy 2,7 százalék az esély rá, hogy eltalálja a Földet. Ezért a Torino-skálán (amely az ilyen objektumokat rangsorolja veszélyességük alapján) 4-es besorolást kapott, ami a legmagasabb fokozata a földközeli égitesteknek. Azóta már kiderült, alacsonyabb besorolást kell kapnia az Apophisnak, a NASA animációja jól mutatja, mennyire jön majd közel hozzánk.

A Föld körüli lila „kör” a Nemzetközi Űrállomás pályáját (és közelségét) mutatja, míg a kék pontok egy-egy műholdat jelölnek. Ehhez viszonyítva látható, hol halad majd el az objektum.

Marina Brozovic, a NASA a kalifornai Pasadénában található Jet Propulsion laboratóriumának tudósa szerint az, hogy az Apophis 2029-ben ennyire közel kerül majd a Földhöz, komoly tudományos lehetőséggel bír.

A 340 méter széles aszteroida 2029. április 13-án repül majd el nagyjából 33 ezer kilométerre tőlünk. Csak emlékeztetőül: a Föld–Hold-távolság nagyjából 384 ezer kilométer. Az objektum ráadásul újra visszatér majd a Földhöz, a várakozások szerint valamikor 2036-ban, de hogy akkor mennyire lesz közel, azt egyelőre nem tudni.

A tudósok a méréseknek köszönhetően kizárták, hogy most a bolygónkba csapódjon az Apophis, így most arra koncentrálnak, hogy milyen adatokat lehet majd kinyerni belőle, és hogyan lehet ezeket a méréseket elvégezni.

Forrás: HVG