Walt Whitman 200

Walt Whitman a XIX. századi amerikai irodalom egyik legismertebb alakja, a modern irodalom előfutára volt. A természet imádata, az öröm és az élet szeretete jellemzik művészetét, amely egyedi hangvételével társulva napjainkban is a legnagyobb művészek közé emeli.

Az amerikai irodalomtörténetekben közkeletű igazság, hogy a két legnagyobb egész világra ható amerikai költő Edgar Poe és Walt Whitman. Az első a legszigorúbb, fegyelmezett csengő-bongó formaversek klasszikusa, az utóbbi a formaverseknek hadat üzenő új stílusé.

Ó Kapitány, Kapitányom! 

Lincoln halálára

Ó Kapitány, Kapitányom! Szörnyű utunkat már teljesítettük,
A kínzott meggyötört, a győzelem a miénk, mit kerestünk.
A kikötő közel, hallom már, mindannyian ujjonganak,
Százak várják érkezését e bősz, erős hajónak;
               De óh lélek, lélek, lélek,
                    Ó vörösen vérző szívek,
                          Kapitányom néz rám fekve
                                Hidegen, halálba esve.

Ó Kapitány, én Kapitányom ébred, halld a hangot!
Ébredj, – zászlónk felrepül – érted szól kürt, harangok,
Tiéd az ünnep, a szalagkoszorú, érted zsúfolt a part,
Téged hívnak, a Te lángjaidat, a Te hatalmadat;
               Itt! Kapitányom, apám,
                    Karjaimban arcod!
                          Álmok sírnak fekve,
                                Hidegen, halálba esve.

Kapitányom nem válaszol, ajkai sápadt csendbe,
Apám nem érzi, hogy tartom; nincs sóhaja, nincs keserve.
Hajónk horgonyt vet, dalol, befejeztük utunk,
Szörnyű világból hazánkba győztesen jutunk.
               Ujjongj, óh part, óh harangok!
                    De én gyászba lépek,
                          Hol Kapitányom fekve,
                                Hidegen, halálba esve.

 
(Weiner Sennyey Tibor fordítása)

______________

Kapcsolódó:

https://youtu.be/j64SctPKmqk