TÓTH László költői estje – Tőzsér Árpád

Összefoglaló a zenés irodalmi kerekasztalról. Április 17-én a Pozsonyi Magyar Intézetben rendezték meg az idén 70. életévét betöltő József Attila-díjas költőt, írót, műfordítót és szerkesztőt méltató estet. Molnár Imre bevezetője után Tőzsér Árpád költő méltatja a szerzőt. Tóth László 1971-ben jelentkezett első kötetével, azóta rendszeresen jelennek meg könyvei. A rendezvény keretében a Gondolat kiadó gondozásában 2018-ban napvilágot látott Wittgenstein szóvivője, avagy Mondatok a ’mondatlan’ és ’mondhatatlan’ regényéhez című verskötetet, illetve a költő kerek születésnapja alkalmából összeállított Az „én” létesülése és elhallgatása Tóth László költészetében című tanulmánykötetet mutatták be.

Vendégek: Gróh Gáspár irodalomtörténész, Tőzsér Árpád költő, Csanda Gábor szerkesztő. Felvételről közreműködik: Gál Tamás színművész.

Tőzsér Árpád
Tőzsér Árpád

További hasonló témájú videók