Négy határon át vetélkedő (9.)

„Négy határon át” címmel interaktív, honismereti, többfordulós Kárpát-medencei vetélkedő a külhoni értékek megismertetéséért és őrzéséért, valamint az értéktárak bővítéséért.
A Nagymegyeren megrendezett döntő a Szlovákiai Magyar Művelődési Intézet szervezésében valósult meg, amelyen 17 település 17 alapiskolájának felső tagozatos diákjaiból verbuválódott 20 csapata vett részt. Persze nem csak a csallóközi falvak tanintézetei képviseltették magukat, messzebbről is érkeztek versenyzők, mint például Pelsőcről, Bátkáról és Ipolyvarbóról.

Négy határon át
Négy határon át – csapatmunka

A Csicsói Tündék csapatának bemutatkozása. A feladatot elmondja és elmutogatja a Gömöri hármas. A vetélkedő célja, hogy közelebb hozza a Kárpát-medencei határon túli értékeket, emlékhelyeket, személyiségeket a határon túli régiókban és az anyaországban élő nemzedékek számára.

A vetélkedőt a Kárpát-medencei Közművelődési Kerekasztal alapítói közösen szervezik:
Szlovákiai Magyar Művelődési Intézet, Vajdasági Magyar Művelődési Intézet, Magyar Nemzetiségi Művelődési Intézet Lendva, Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület, valamint az NMI Művelődési Intézet és az Erdélyi és a Kovászna Megyei Értéktár Bizottság (lebonyolító: Kovászna Megyei Művelődési Központ)

További hasonló témájú videók