„Kimenti őket a digitális világból oda, ahol öröm létezni”

Bosnyák-Knézics-Dudás: RÉM JÓ könyvek – olvasástanítást támogató sorozat olvasni tanuló elsősöknek, ismételni vágyó másodikosoknak és a betűk iránt érdeklődő óvodásoknak.

A Móra Könyvkiadó a legrégebben működő, gyerekkönyv kiadásával foglalkozó alkotóműhely. Választékában a szépirodalom dominanciája mellett helyet kapnak az ismeretterjesztő kötetek, foglalkoztatók, nemzetközi licence termékek, zenés anyagok, oktatásban használt segédanyagok születéstől 18 éves korig, illetve segítő könyvek a szülők részére.

A Móra névhez kapcsolódnak mindannyiunk gyermekkorát meghatározó figurák és kötetek, mint a Kisvakond, Tesz-vesz város, Gőgös Gúnár Gedeon, Ablak-zsiráf, Vidám mesék, A kis herceg, Harisnyás Pippi, A két Lotti, Frakk, Mézga család, Pöttyös Panni, Micimackó. Ugyanakkor egyre több kortárs szerző könyvei jelennek meg a gondozásában. Szerzői között megtalálhatók a világirodalom klasszikusai és a mai magyar gyerekirodalom szinte minden jelentős alkotója. A Móra gondozza számos kiemelkedő magyar író életművét is.