Holnaptól a mozikban az Üvegszoba

A film Simon Mawer azonos című bestsellerén (The Glass Room) alapul, javarészt az 1930-40-es évek Csehszlovákiájában játszódik, és egy tehetős házaspár életét követi, akik egy modern, üvegfalai miatt jórészt átlátszó – Tugendhat-villa néven elhíresült – házat építtetnek maguknak. 

A nagyívű történelmi filmben házastársi hűtlenség, majd a nácik megjelenése nehezíti a boldogan induló kapcsolatot. A házaspár a világháború alatt elmenekül a megszállt Csehszlovákiából, a modern villa előbb náci, majd szovjet tulajdonba kerül, végül a csehszlovák állam hasznosítja, és eközben mindegyik új tulajdonos a címbe is belefoglalt üvegszoba hatása alá kerül. „Több mint nyolcvan évet ölel fel a történet, amely Az angol beteg-hez és a Carol-hoz hasonlóan a XX. század legdrámaibb eseményeire reflektál.” – idézett a Variety a filmhez kiadott közleményből.

Borbély Alexandrát az Európai Filmdíj gálája segítette hozzá első angol nyelvű filmszerepéhez, a The Glass Room című cseh-szlovák koprodukcióban olyan nagynevű kollégákkal játszhatott együtt, mint a Fekete könyv-ből és a Trónok harca Vörös papnőjeként ismert holland Carice van Houten vagy A négyzet vezető kurátorát megformáló svéd Claes Bang. 

Kapcsolódó:

Megkapta első cseh filmszerepét

  • Szereplők: Carice van HOUTEN, Hanna ALSTRÖM Karel RODEN, Alexandra BORBÉLY, Roland MØLLER, Zuzana FIALOVÁ, Claes BANG, Martin HOFMANN, Vladimír POLÍVKA és mások
  • Rendezte: Julius ŠEVČÍK
  • Forgatókönyv: Andrew SHAW
  • Operatőr: Martin ŠTRBA
  • Zene: Antoni KOMASA-ŁAZARKIEWICZ, Rupert VOKMANN
  • Producer: Rudolf BIERMANN – IN Film

Kapcsolódó:

Nový film Juliusa Ševčíka Sklenená izba s hviezdou seriálu Hra o tróny