Az egy éve elhunyt Tóth Elemérre emlékezünk

Tóth Elemér Tompa Mihály falujából, Hanváról érkezett Pozsonyba, hogy újságíróként a magyar közélet részese legyen. A költő, a szépíró azonban korán kibukik belőle. Első versei az Új Ifjúságban, további versei, elbeszélései, meséi, cikkei, tudósításai, riportjai, színi- és irodalmi kritikái a Hétben, Irodalmi Szemlében, Szabad Földművesben, Kis Építőben, Dolgozó Nőben, Nőben, Vasárnapi Új Szóban, Tábortűzben jelentek meg, ahol szerkesztőként, riporterként később főszerkesztőként is dolgozott.

1965-ben már önálló kötettel jelentkezik, A halak a mélyben úsznak címmel, amelyet a Ketten (1966)  és a Kérgek (1969) verseskötetek követnek. Életműve közt tallózva nem kerülheti el a figyelmünket az a 40 könyvcím, amely Tóth Elemér nevéhez köthető. Ennek kétharmada fordítás szlovák és cseh nyelvből, a többi önálló kötet. 

Versei megformálásakor tisztaságra, egyszerűségre törekedett, de ezzel a célkitűzésével igazán a gyermekirodalom művelése terén arat sikert. Anyanyelvünk dallama, játékossága, titokzatossága olyan eszköz a kezében, amelyet mesterien kezel.  Ahogy a költőtárs, Fellinger Károly jellemzi: „Tóth Elemér valamennyi verse, meséje, egyfajta kulcs, mégpedig titoknyitó. Kitárul Ali baba barlangja, az anyanyelv székely kapuja, a szív melegsége, a bújócskázó sóhaj felrepíti a hulló falevelet, mint Aladdin varázsszőnyegét, hogy arról nézzük a sünik és a hangyák mindennapjait. (…). Ajándék a magyar nyelv. Melengető sündisznóbunda. Most aztán hadd fordítsa ki, aki akarja.“

Kifordítjuk, befordítjuk, s marad az, amit Ő maga is elmond: „Csak azt akartam, hogy a virág maradjon virág, s illatával bódítson. Ez az ősi törvény! Csak azt akartam, hogy a búza búza maradjon mindörökké. S maradjon a madár madárnak, a szülőföld meg szülőföldnek – szakadjanak ránk bármily vágyak! Csak azt akartam, hogy a magyar maradjon örökké magyarnak, hogy példakép csak az lehessen, akik ezért élnek és halnak. Csak azt akartam: anyanyelvünk anyanyelvként éltessen minket, s emelje föl, föl a nagy égig pazar szépségű kincseinket.”

(Csanaky Eleonóra méltatása Tóth Elemér 70. születésnapja alkalmából)

A Csemadok bősi alapszervezetének évzáróján Fodor Dóra Tóth Elemér „Vallomás” című versét adta elő 2012-ben. Bodó Imre felvétele.

A pozsonyi Duna utcai MTAG által szervezett 10. Kulcsár Tibor vers- és prózamondó versenyen 2015. november 27-én Kristóf Vivienn adott elő egy Tóth Elemér-művet: 

Csikmák Imre Erről, arról, azokról című könyvének bemutatója 2017. május 10-én Pozsonyban, a Csemadok Rákosi Ernő nagytermében. A műsort Neszméri Tünde vezette, a  bemutató után Duba Gyula, Tóth Elemér, Fülöp Imre és Haraszti Mészáros Erzsébet szólt hozzá a témához. (Második rész.)

Csóka Ferenc írásából (Katedra, 2013 november):

„Az ember legfontosabb életkora szerintem a kamaszkora. (…) Az én útmutató támaszom abban az időben Tóth Elemér 1975-ben megjelent Sárga, mint a nap című kötete volt. Az idő tájt ez a kötet volt számomra a legkedvesebb. Megfogta a kezem, simogatott, nemesített. Már nem emlékszem, mikor vettem meg és miért. Nem érdekelt a csehszlovákiai magyar irodalom, unalmasnak tartottam. Egy-két oldal után rendszerint beletört az én kis életlen bicskám a jó vastag irományokba. És ekkor leltem rá Tóth Elemér olvashatóan vékony kötetének novelláira! Valahogy más volt a hangütésük, az írásmódjuk, a világlátásuk, és – ami a fő – hiányzott belőlük a sok felesleges, öncélú művészkedés. Érthetőek voltak, megdöbbentőek, léleknevelők. Olykor erotikusak… Ez egy kamasznál nem elhanyagolható szempont. Az írások történései válaszokat adtak, kapukat nyitottak, magokat ültettek a szívembe.”