Elhunyt Miroslav Kusý

87 éves korában ma elhunyt Miroslav Kusý szlovák politológus, tanár, polgárjogi aktivista és egykori politikus, a Komenský Egyetem volt rektora. A Szlovákiai Helsinki Bizottság és a Milan Šimečka Alapítvány alapító tagja, az UNESCO szlovákiai emberjogi bizottságának elnöke.

Napilapokban megjelenő publikációi mellett több könyv szerzője. A Komenský Egyetemen az emberi jogok témakörében tartotta előadásait. Nyilatkozataiban a szlovákiai magyarság jogainak jelentős támogatója volt.

Tanulmányait a prágai Károly Egyetem bölcsészettudományi karán végezte 1956-ban. Ezt követően a pozsonyi Komenský Egyetem bölcsészettudományi karának tanára, majd 1967 és 1970 között professzora. Rövid ideig, 1968 és 1969 között, Szlovákia Kommunista Pártja központi bizottságának tagja. Miután 1969-ben a pártból kizárták és tanári tevékenységét is betiltották, az egyetemi könyvtár könyvtárosaként dolgozott.

Charta 77 polgárjogi nyilatkozat három szlovákiai aláírójának egyikeként 1977-ben az emberi jogok betartását követelte a csehszlovák kormánytól. Ekkor könyvtárosi állását is elveszítette, s több éven keresztül munkásként dolgozott, majd az Állami Városfejlesztési Intézet munkatársa lett. Ellenzéki tevékenysége miatt az Államvédelmi Hivatal megfigyelés alatt tartotta. Csatlakozott Ludvík Vaculík és Václav Havel ellenzéki írók mozgalmához. 1989-ben hazaárulás vádjával letartóztatták. A börtönből 1989 novemberében, a bársonyos forradalom idején szabadult ki. A rendszerváltás kezdetén a Verejnosť proti násiliu (Nyilvánosság Az Erőszak Ellen) ellenzéki párt alelnöke. 1989. december 10-én a Szövetségi Hivatal Sajtóosztályának igazgatójává nevezték ki, 1990. január 17-én a pozsonyi Komenský Egyetem rektorává választották. Munkásságát 2001-ben a Szlovák Köztársaság elnöke Ľudovít Štúr Érdemrenddel tisztelte meg.

Magyarul megjelent kötete: A magyarkérdés Szlovákiában, Kalligram Kiadó, 2002, Pozsony

Az alábbi felvételünkkel emlékezünk rá:

Miroslav Kusý professzor szlovák nyelvű előadása a 2014. január 10-én Pozsonyban  a „24 év után: Mit csináltunk jól és mit szúrtunk el?” címmel a Pro Futuro Hungarica polgári társulás által megrendezett „INNOVÁCIÓ A SZLOVÁKIAI MAGYAR POLITIKÁBAN I.” című szakmai konferencián. A több mint egyórás előadás alatt Kusý professzor a szlovákiai magyar pártok tevékenységét elemezte a rendszerváltástól az adott időpontig. 

További hasonló témájú videók