120 éve született George Gershwin

George Gershwin (1898–1937) bevándorló szülők gyermekeként Amerika egyik leghíresebb zeneszerzőjévé vált, műveivel az amerikaiak beléptek Sztravinszkij, Chopin, Beethoven és Mozart zenei világába.  Kisfiúként az utcán hallgatta a harlemi lokálokból kiszűrődő, izgató ritmusú zenét. Zongorázni az Ike bátyjának vett hangszeren kezdett, testvére nem kis megkönnyebbülésére. Apja vendéglőjében lépett fel először, majd dalelőjátszó ügynök lett, azaz egy fülkében […]

KAFFKA MARGIT (1880–1918)

Ady Endre a „nagyon-nagy író-asszony”-nak nevezte a magyar irodalom egyik legjelentősebb női íróját, a Nyugat nemzedékének fontos tagját. Indulását nemcsak Kiss József és A Hét íróköre befolyásolta, hanem – saját vallomása szerint – Szabolcska Mihály is.

Hamvas Béla (1897–1968)

50 éve hunyt el Hamvas Béla. Eperjesen született evangélikus lelkészi családban. Édesapja, Hamvas József a pozsonyi Evangélikus Líceumban vállalt magyar–német szakos tanári állást, így a család 1898-ban Pozsonyba költözött. 1915-ben, érettségi vizsgái után önkéntesként beállt katonának, 1916-17-ben az ukrán fronton teljesített szolgálatot, kétszer megsebesült. 1919. novemberében édesapja megtagadta a szlovák hűségesküt, kiutasították őket Pozsonyból és […]