Elhunyt Szamosi Mariann

November 21-én, életének 91. évében elhunyt Szamosi Mariann, a Ciceró Könyvstúdió Kft. alapítója és 2009-ig ügyvezető igazgatója. Hosszú évtizedekig  a Gondola Kiadó szerkesztője volt. 

Számtalan remek kiadvány, többek között a közkedvelt Világjáró-sorozat is az ő gondozásában jelent meg.

1991-ben 73 évesen kezdett „új életet”, amikor létrehozta a Falukönyv-Ciceró-Kiadót, amelynek neve később Ciceró Könyvstúdió lett. Mariann elkötelezetten és lelkesen vetette bele magát a gyermek- és ifjúsági könyvekkel valamit a sokszínű, változatos ismeretterjesztő kiadványokkal való foglalkozásba.

Mélyen hitt benne, hogy mehet „a könyvek által a világ elébb”. Szeretettel és nagyfokú tisztelettel fordult a kiadó elsődleges célpontja, a gyerekek felé.

Nagyon fontos volt számára, hogy csakis minőségi kiadványok kerüljenek ki a keze alól (így született például a Klasszikusok Fiataloknak-sorozat), ugyanakkor igyekezett lépést tartani a korral, és a modern világ fiataljaihoz is szólni (így született pl. Tök Jó Könyvek-sorozat).

Kedves, nyitott személyiség az egész könyvszakma ismerte és szerette.

2009-ben, 81 évesen vonult végleg nyugdíjba, de a régi kollégák, ismerősök számára mindvégig elérhető volt.

Temetése 2018. december 9-én, 10 órakor lesz a budapesti Kozma utcai Zsidó Temetőben.

 

Szamosi Ivánné története egy asszimilált, jómódú nagykőrösi zsidó család története. Amikor Mariann édesapja, Ács Sándor (aki Rosenfeldről magyarosított 1938-ban) elveszítette munkáját az 1940-es évek legelején, a család Budapestre költözött. Ettől fogva Mariann édesanyja, Leonóra és anyai nagymamája, Hermina gondoskodott a családról. A holokauszt alatt a nőket az Észak-Németországban található ravensbrücki koncentrációs táborba deportálták, ahonnan csak Mariann tért vissza. Mariann a film készítésének idején, 80 évesen is aktívan vezette a saját könyvkiadóját. (2012)