A tudomány etikai problémái

Ezzel a címmel rendezett kétnapos szimpóziumot a Szlovákiai Magyar Akadémiai Tanács október 4–5-én Komáromban. A témaválasztásról és a szimpózium hozadékáról Mészáros András, a Szlovákiai Magyar Akadémiai Tanács elnöke nyilatkozott.

 

 

___________________

A nemzetközi tudományos szimpózium célja a különböző tudományágak képviselőivel való eszmecsere volt arról, hogy a hazai és határon túli kutatók, valamint a határon túli akadémiai tanácsok és bizottságok hogyan látják az ún. „külső” és „belső” tudományetika helyzetét általában és működésük területén különösen.

Az előadók a természet- és társadalomtudományok, valamint a humán tudományok szemszögéből tekintették végig a tudományterületüket érintő etikai problémákat.

A szimpózium tekintetbe vette a Magyar Tudományos Akadémia 2010-ben elfogadott Tudományetikai Kódexébe foglalt elveket, ugyanakkor előretekint a 2019-ben Magyarországon tartandó
World Science Forum egyik alaptémájára is.

Helyszín és időpont: A SJE Konferenciaközpontja (Hradná 2, 945 01 Komárno)

Rendező: Szlovákiai Magyar Akadémiai Tanács

A konferencia programja:

2018. október 4.
08:30 – 09:00 Regisztráció
Megnyitó
Szekcióvezető: Dr. habil. Vančo Ildikó, PhD. (Nyitrai Konstantin Filozófus Egyetem)
09:00 – 09:10 Prof. Dr. Kocsis Károly, DSc., az MTA tagja, az MTA HTMH elnöke (MTA, Budapest) köszöntője
09:10 – 09:20 Dr. habil. PaedDr. Juhász György, PhD., a Selye János Egyetem rektora, (SJE, Komárom) köszöntője
09:20 – 09:40 Prof. PhDr. Mészáros András, PhD., az MTA külső tagja, a SZMAT elnöke (Comenius Egyetem, Pozsony): Bevezetés a tudományetika kérdéseibe
09:40 – 10:20 Prof. Dr. Fésüs László, DSc., az MTA tagja, (Debreceni Egyetem): A tudomány etikai problémái az MTA Tudományetikai Bizottságának szemszögéből
10:20 – 10:30 Dr. habil. PaedDr. Nagy Melinda, PhD. (Selye János Egyetem, Komárom): A Magyar Tudományos Akadémia és a Szlovák Tudományos Akadémia etikai kódexei (korreferátum)
10:30 – 10:40 Vita
10:40 – 11:20 Szünet

Humán- és társadalomtudományi szekció – I. rész
Szekcióvezető: Dr. habil. Szarka László, CSc. (Selye János Egyetem, Komárom)
11:20 – 11:35 Dr. habil. Sándor Klára, PhD. (Szegedi Tudományegyetem): Kényes terepeken (humán- és társadalomtudományi kvalitatív kutatások)
11:35 – 11:50 Dr. habil. Csernicskó István, PhD. (II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola, Beregszász): A kutatói etika és a társadalmi elvárások
11:50 – 12:05 Doc. PhDr. Szapuová Mariana, PhD. (Comenius Egyetem, Pozsony): A tudomány étosza és (kurrens)praxisa: összhangok és disszonanciák
12:05 – 12:20 Dr. Perintfalvi Rita (Bécsi Egyetem): A keresztény teológia etikai felelőssége a populizmus és az egyre erősödő vallási fundamentalizmus korában

12:20 – 12:35 Vita
12:35 – 14:15 Ebéd

Humán- és társadalomtudományi szekció – II. rész
Szekcióvezető: PaedDr. Stredl Terézia, PhD. (Selye János Egyetem, Komárom)
14:15 – 14:30 Dr. habil. PhDr. Liszka József, PhD. (Selye János Egyetem, Komárom): Tudomány-e, ha nemzeti?
14:30 – 14:45 Dr. habil. Szarka László, CSc. (Selye János Egyetem, Komárom): A közös múlt helye a nemzeti történetírásokban. A módszertani nacionalizmus etikai problémái.
14:45 – 15:00 Dr. habil. Balogh F. András (Eötvös Loránd Tudományegyetem, Budapest): A romániai titkosszolgálati iratok irodalmi és történeti értékelésének etikai vonatkozásai
15:00 – 15:15 Vita

Természettudományi szekció – I. rész
Szekcióvezető: Dr. habil. PaedDr. Nagy Melinda, PhD. (Selye János Egyetem, Komárom)
15:15 – 15:30 Dr.h.c. prof. RNDr. Miklós László, DrSc. (Zólyomi Műszaki Egyetem): Az ökológia, a fenntartható fejlődés és a politika
15:30– 15:45 RNDr. Tóth Attila, PhD. (Konstantin Filozófus Egyetem, Nyitra): Újratervezve – jóvátehető-e még (egy fizikus etikai kérdései)
15:45 – 16:00 Ing. Czifra György, PhD. (Óbudai Egyetem, Budapest): Etikus-e a tudomány befolyásolása erőforrások szabályozásával?
16:00 – 16:15 Vita

Természettudományi szekció – II. rész
Szekcióvezető: Ing. Czifra György, PhD. (Óbudai Egyetem, Budapest)
16:15 – 16:30 Dr. habil. MUDr. Kiss László, CSc. (Szent Erzsébet Egészségügyi és Szociális Munka Főiskola, Pozsony): A humán genom megfejtése, a posztgenomikus világ (bio)etikai kihívásai
16:30 – 16:45 RNDr. Radvánszky János, PhD. (Szlovák Tudományos Akadémia): A genom szintű DNS analízis etikai aspektusainak vizsgálata
16:45 – 17:00 PaedDr. Stredl Terézia, PhD. (Selye János Egyetem, Komárom): A professzionális etika dimenziói. Kutat(hat)ok?
17:00 – 17:15 Vita
17:15 – 17:30 Zárszó
17:30 – 18:30 Fogadás

2018. október 5.
Workshop
10:00 – 11:30 (TKK, 3. emeleti tárgyalóterem)
Téma: Doktoranduszok tudományetikai problémái
Vezeti: Prof. PhDr. Mészáros András, PhD. az MTA külső tagja, a SZMAT elnöke (Comenius Egyetem, Pozsony)
12:00 – 13:30 Ebéd
13:30 – 15:30 Kulturális program
A történelmi város vagy az Erőd megtekintése egyénileg

____________________

Kapcsolódó:

A tudomány etikai problémái

 

További hasonló témájú videók