Forrai Miklós (1913–1998)

105 éve született Forrai Miklós Liszt Ferenc-díjas karnagy, érdemes művész. Magyarszéken jött a világra, debreceni gimnáziumi tanulmányai mellett kezdett a zenével foglalkozni – zeneszerzést és zongorát tanult.

1931–1937 között a budapesti Zeneakadémiára járt, ahol trombita-, egyházzenei-, egyházkarnagy-képzős hallgató volt, mások mellett Kodály Zoltán és Bárdos Lajos tanította (előbbi rögtön a harmadik akadémiai osztályba vette föl zeneszerzés-növendékei közé). Forrai Miklós karnagyi, tanári és művészdiplomát is szerzett.

 

1934-ben alapította meg a tizenhat tagú Forrai Kórust, amelyet megszűnéséig, 1948-ig vezetett. Ez volt az első életképes kamarakórus Magyarországon, amely fő feladatául a reneszánsz kórusirodalmának népszerűsítését tűzte ki. Forrai 1948-tól 1978-ig a Bárdos Lajos által alapított Budapesti Kórus karigazgatójaként tevékenykedett, amelynek 1978-ban örökös karnagya lett. Forrai hihetetlen munkabírású ember volt. 1973–1991-ig az általa nem kevés küzdelemmel újjáalakított Liszt Ferenc Társaság főtitkári tisztségét töltötte be, később a szervezet társelnöke lett, s nevéhez fűződik a Liszt hanglemez-nagydíj nemzetközi bevezetése is. Az 1936-ban alakult Okleveles Egyházkarnagyok Szövetségének elnökeként, illetve a Kórusok Országos Tanácsának (KÓTA) alelnökeként is működött.

Forrai Miklós karnagyként évtizedeken át vezényelt barokk mesterektől egészen a kortárs zeneszerzőkig, s kiemelkedő tevékenységet fejtett ki a vokális zene valamennyi műfajában, a kórusművészet, az oratóriumok (mások mellett Liszt művei) és a dalirodalom terén is. Több hazai ősbemutató fűződik nevéhez: 1956 tavaszán ő vezényelte Kodály nyolc évvel korábban született zenekaros Missa brevisének magyarországi bemutatóját, két évvel később Honegger Johanna a máglyán című oratóriumának első hazai előadását. Olyan világhírű karmesterekkel dolgozott együtt, mint Otto Klemperer, Zubin Mehta, vagy Ferencsik János.

Számos nagy jelentőségű pedagógiai és kóruskiadványt adott közre. Ezek között a legjelentősebbek a Karvezető című kézikönyve (1936), a Fallalla madrigálgyűjteménye (1939), valamint az Ezer év kórusa antológia (1943).

Közreműködött Szabolcsi Bence hanglemezes zenetörténetei (Musica Hungarica, Musica Mundana) kiadvány létrehozásában társszerkesztőjeként. Ifjúsági hangversenyeket és nemzetközi kamarakórus fesztivált is szervezett.

1935-ben középiskolai énektanárként kezdte meg zenepedagógiai tevékenységét. 1941-1988 között a Zeneművészeti Főiskola tanáraként 11 tárgyat oktatott, 1957-1963 között ő volt az ének tanszak vezetője. Művészeti tevékenységét 1955-ben Liszt Ferenc-díjjal, 1963-ban érdemes művész címmel ismerték el, 1992-ben megkapta a Pro urbe Budapest díjat, 1993-ban a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjét.

Forrai Miklós 1998. december 27-én halt meg Budapesten. Felesége Gyurkovics Mária szoprán énekesnő volt.