III. Füleki Veterántalálkozó

Soha annyi autó és motorbicikli nem érkezett a Füleki Veterántalálkozóra, mint az idén. Az első szeptemberi vasárnapon a Szabadság tér megtelt régi idők verdáival, melyeket a közutakon már nemigen lehet látni.

Bár a rendezvény utolsó félóráját elmosta egy kiadós nyári zivatar, a nap folyamán körülbelül 700-an látogattak el a találkozóra, hogy a veteránokban gyönyörködjenek. Összesen 82 jármű, ebből 57 autó és 25 motorkerékpár gyűlt össze a téren. Ez az előző évekhez képest jelentős növekedés, hisz tavaly és tavalyelőtt 64/66 volt a kiállított autók/motorkerékpárok száma. Az idén is többnyire a közeli településekről érkeztek, de voltak gépkocsik, illetve motorbiciklik Alsószerdahelyről, Selmecbányáról, Rozsnyóról, sőt Gyöngyösről is.

A III. Füleki Veterántalálkozót is kísérőprgram gazdagította. A színpadon bemutatkozott a Papréti Alapiskola Hot Steps Mini mazsorettcsoportja, a legkisebbeket pedig kreatív játékokkal várták a gyereksarokba. A vállalkozó kedvű veterántulajdonosok ügyességi versenyeken mérhették össze erejüket, és nyerhettek értékes díjakat. A programot a színpadon a losonci Traditional Dixie Stompers zenekar koncertje színesítette, mely után a díjkiosztás következett.

A gépkocsik kategóriájában a legidősebb veterán autó címet egy Chevrolet National Coupé (1927) nyerte el, melynek tulajdonosa Pavel Mojžita. A legidősebb motorkerékpár kategóriában egy Jawa Robot típusú motor (1937) lett a győztes, tulajdonosa Ivan Václavík. A nézői szavazatok alapján a legszebb gépkocsi kategóriában 1. helyezést ért el Pavel Mojžita Excalibur típusú gépkocsija (1977), második helyen végzett Ladislav Eliáš AERO 30 típusú autója (1936). A kategória 3. helyezettje a Tatra 148 „Boženka” (1973) lett, mely a Füleki Önkéntes Tűzoltó Egyesület tulajdona.

A legszebb motorkerékpár kategória 1. helyezettje Ján Krnáč Jawa California típusú motorja lett (1969). Második helyezést ért el Ivan Václavík Jawa Robot típusú motorkerékpárja (1937). Harmadik helyen Róbert Markuš végzett 1979-es gyártású motorkerékpárjával. A polgármester díját a Moszkvics 408-1 típusú autó nyerte (1969), tulajdonosa Mede Richárd.

A rendezvény szervezői a Füleki Városi Művelődési Központ, a Kurtányi csapat Oľga Kocúrová és Michal Muránsky vezetésével, valamint Mészáros Erik, Mede Richárd, Miroslav Nagy és a Losonci Veterán Klub. Köszönet minden támogatónak, akinek a segítsége nélkül nem jöhetett volna létre a III. Füleki Veterántalálkozó.

Illés Kósik Andrea

A videót Tomáš Halama fotóiból készítettük.

 

Zene: Safety Net: Riot

 

Veterántalálkozó Füleken
Veterántalálkozó Füleken, 2018. szeptember 2.

 

További hasonló témájú videók