1984

70 éve írta Orwell az 1984-et. Számos eleme vált szállóigeévé, főként az elnyomásról és a diktatúrákról írtak. Az 1984 vezette be a mindenlátó Nagy Testvér alakját, a közismert 101-es szobát, a Gondolatrendőrséget, amely teleképeket használ (olyan televíziót, amely kamerát tartalmaz, és a Párt minden tagjának lakásában, majdnem az összes szobában megtalálható), valamint az újbeszél nevű fiktív mesterséges nyelvet.

A történet 1984. április 4-én kezdődik (Winston Smith, a regény főhősének naplójában az első bejegyzés), 13.00-kor („Derült, hideg áprilisi nap volt, az órák éppen tizenhármat ütöttek”).

Miért pont 1984? Teljes bizonyossággal nem tudni, a legelterjedtebb nézet szerint az író egyszerűen felcserélte a regény írásának dátumában (1948) az utolsó két számot, utalva arra, hogy a nem is oly távoli jövőt vetíti előre az általa szatirikusan felvázolt negatív utópia.

Magániskolákban, például a világhírű Etonben is tanult, számára kitaposott út vezetett volna az angol középosztály vagy felső hivatalnoki réteg kényelmes élete felé, de nem ezt választotta.

Olyan író akart lenni, aki nem szenveleg, hanem aki megmártózik a szegények és elnyomottak mindennapjaiban, hogy a tűpontos valóság lehessen az írás alapja.

„Angliai expedícióknak” nevezte ezeket a hosszabb-rövidebb időszakokat, amikor huszonévesen csavargók, lézengők alkalmi szállásain és munkásnegyedekben lakott, inkognitóban.

Igazi nevét soha nem használta a londoni szegények kerületében, az East End negyedben, ahogy párizsi útjain sem. Művésznevét egyik ügynöke választotta, akinek 1932-ben ezt írta:

„Ami az álnevet illeti, csavargásaim során a P. S. Burton nevet szoktam használni, de ha Ön úgy véli, hogy ez nem hangzik valószerűnek, mit szólna a következő nevekhez: Kenneth Miles, George Orwell, H. Lewis Allways. Nekem a George Orwell a legrokonszenvesebb.”

Az Orwell egy suffolki folyó, az író szüleinek otthonától délre.

Valódi neve mondhatni teljesen feledésbe merült, Eric Arthur Blair néven született 1903-ban, Brit Indiában. Apja ekkor 46 éves, gyarmati tisztviselőként dolgozott az Ópiumügyosztályon.

Blair négyéves volt, amikor anyja hazatelepült vele az angliai Henley-be, de apját csak 8 éves kora után látta újra, a családfő nyugdíjaztatásáig Indiában dolgozott.

Később sem élvezhette az otthon melegét, az angol divatnak megfelelően bentlakásos intézményekben tanult, elemi és középiskolás évei alatt csak a szünidőket töltötte családjával.

Sikertelen egyetemi felvételije és szüleivel való laza kapcsolata egyaránt közrejátszott, hogy belépett az Indiai Birodalmi Rendőrséghez burmai szolgálatra. Ezek az évek kezdték Blairt Orwellé formálni.

A Birodalmi Rendőrség tagjaként kezdte megismerni és elutasítani az imperializmust és a gyarmati elnyomást, aminek a szolgálatában állt. Így írt erről:

„Az imperializmus gonosz dolog, és minél előbb szabadul meg az ember a szolgálatától, annál jobb.”

Saját bevallása szerint teljesen az elnyomott burmaiak mellett és a brit elnyomók ellen volt, gyűlölte a birodalmat, amit szolgált. Harag és gyűlölet között hánykolódott.

24 évesen, angliai szabadságán úgy döntött, nem megy vissza Burmába, és kilépett a Birodalmi Rendőrségtől.

A leszerelését követő hónapokban az első dolga bejárni az East Endet, hogy megismerje London szegényeit. A biztonság kedvéért bázisaként a tehetős nyugat-londoni kerületet, a Notting Hillt választotta, kedvenc nagynénjével Nellie Limouzinnal lakott egy utcában.

1928-ban Párizs munkásnegyedében bérelt szobát, a másfél éven át tartó kalandra a szeretett nagynéni, Nellie is elkísérte. Konyhai mosogatólegényként igyekezett vegyülni az ottani szegényekkel, kezdő íróként pedig a francia fővárost szinte megszálló művészvilággal. Ismét megvetően szólt arról, amiben maga is részt vett:

„Egyes városnegyedekben az úgynevezett művészek, írók, dilettánsok, szélhámosok és léhűtők hada meghaladta a párizsi őslakosok számát. Majd egyszerre, mint valami új jégkorszak, beállt a lehűlés, és a művészek egész kozmopolita csőcseléke eltűnt.”

Angliába visszatérve megírta első könyvét, londoni és párizsi tapasztalatai alapján. Hírnevét a szegénységről és a válságról írott beszámolóival szerezte meg.

Ismertsége okán a Baloldali Könyvklub 1936-ban felkérte, hogy vizsgálja meg a munkanélküliek életkörülményeit. Ekkor lépett Orwell a politikai író útjára, amin élete végéig kitartott. Az Út a Wigan-gáthoz című könyve eleje a felkérésnek megfelelő riportázs, de a második rész már politikai esszé. Kinyilvánítja szembenállását a kapitalizmussal és az osztálytársadalommal, ugyanakkor kifejezi elkötelezettségét a szabadság és egyenlőség mellett.

Felfogása baloldali, sőt szocialista, de hamar elutasítja a szervezett szocialista mozgalmakat, kiváltképp a félelemkeltésen alapuló és keményen büntető szovjet rendszert.

1936 tavaszán feleségével kisboltot nyitott Wallingtonban, de nyáron kitört a spanyol polgárháború, és Orwell odautazott, hogy anyagot gyűjtsön és harcoljon. A Brit Független Munkáspárt alegységének tagja lett, őrmesterré majd hadnaggyá lépett elő, májusban megsebesült.

„Az ember olyan közösségbe került, ahol a remény volt normális, (…) ahol az elvtárs szó elvtársiasság volt, és nem merő humbug. Ebben a közösségben senki sem ügyeskedett, de mindenki nélkülözött, és nem létezett sem kiváltság, sem talpnyalás.”

Politikai álláspontját a háborús és forradalmi élmények megkeményítették. Felismerte és hangsúlyozta az angol társadalmat szétfeszítő kontrasztokat:

„Anglia a legmegosztottabb ország, amely csak létezik a nap alatt. A sznobéria és a kiváltságosok országa, s jobbára öregek és hülyék vezetik.”

1941-ben kezdett dolgozni a BBC-nél, az Indiának sugárzott adások műsorvezetőjeként. A BBC Világszolgálatának otthont adó hatalmas épülettömb, a Bush House nagy hatással volt Orwellre, zegzugos folyosóinak labirintusrendszere, különösen az alagsori járatok nyomasztó hangulata visszaköszön az 1984-ben.

A második világháború idején Orwell mélyen és őszintén akarta, hogy a világháború olyan forradalmi háborúba csapjon át, ami egyszerre végez a fasizmussal és a kapitalizmussal.

Korábbi tüdőbetegsége erősen kiújult, emiatt 1943-ban kénytelen volt elköszönni a BBC-től, ráadásul édesanyja is ebben az évben halt meg. Ekkor kezdett hozzá az Állatfarm megírásához. Hamar, három hónap alatt elkészült, de kiadását 1944-ben több kiadó is visszautasította, politikai okokból. Csak 1945 augusztusában, a háború befejezése után jelent meg.

„Semmi sem járult hozzá jobban a szocializmus eredeti eszméjének lejáratásához, mint az a hiedelem, hogy Oroszországban szocializmus van” – írta az ukrán kiadás előszavában.

Az Állatfarm kivételes anyagi sikere megszabadította a két évtizede tartó pénzgondoktól, de betegsége elhatalmasodásával elveszítette erejét. Az 1947-ben készített vázlatok alapján 1948-ban már súlyos rohamok között írta meg az 1984-et.

Azóta ikonikussá vált művének igazi fogadtatását már nem élhette meg, élete kihunyóban volt, 1950 januárjában meghalt.

Orwell szerint egy írónak négyféle motivációja lehet: merő önzés, esztétikai lelkesedés, történelmi és politikai indíttatás.

„A politika erőszakos betörése az irodalomba elkerülhetetlen volt. Még ha a totalitarianizmus soha föl nem támad, akkor is be kellett volna következnie, mert mi kifejlesztettünk magunkban egyfajta lelkiismeret-furdalást, ami nem volt meg nagyapáinkban; felfigyeltünk a világ szörnyű igazságtalanságaira és nyomorára, elteltünk azzal a bűntudatos érzéssel, hogy az embernek mégiscsak tennie kell valamit e szörnyűségek ellen” – írta Az írók és a leviatán című késői esszéjében.

Az 1984 Orwell legnépszerűbb műve. Töretlen sikeréhez hozzájárul, hogy írása óta a világ több pontján, több évtizedben érezték úgy, hogy szinte megvalósult a szerző politikai fikciója.

A diktatúrák és totalitárius politikai rendszerek számos országban az orwelli vízióhoz hasonlóan kényszerítették az egyént a hatalmi elvárásokhoz való teljes idomuláshoz, hazug propagandával áltatva, a kétkedőket megfélemlítéssel kényszerítve, a másként gondolkodókat és szembenállókat kemény retorziókkal büntetve.

A mindent látó Nagy Testvér alakja, a Gondolatrendőrség, az embereket megfigyelő kamerás televíziók, a valódi tevékenységükkel ellentétes nevet viselő minisztériumok nem is oly utópikusak Orwell művében.

Az 1984 világképe szándékos párhuzam valamennyi totalitárius állammal, ahol a zsarnokság és a diktatúra uralkodik.

(Fotó: REUTERS/Toby Melville, Az idézetek forrása: Raymond Williams cambridge-i irodalomprofesszor Orwell című monográfiája, Gondolat Kiadó, 1989)

Via: Euronews