Somló (1947–2016)

Somló Tamás 1947. november 17-én született Budapesten, zenetagozatos általános iskolába járt, hegedülni tanult, majd az Állami Artistaképző iskolába került, ahol zsonglőrködést, táncot és akrobatikát is tanult a zenélés mellett.

Zenész karrierje 1964-ben kezdődött, három éven át az Omega együttes énekese és szaxofonosa volt, 1969-től a Kex együttesben kezdett el zenélni, majd 1973-ban tagja lett az LGT-nek. A legendás zenekarral körbejárta a világot, Japánban, az Egyesült Államokban, Angliában, Lengyelországban és Svédországban is fellépett. Dalszerzőként és hangszeres zenészként (basszusgitár, fúvós hangszerek, hegedű) egyaránt sokat tett a zenekar sikereiért. A zenélés mellett jogi diplomát szerzett, 2004-ben végzett az ELTE Állam- és Jogtudományi karán. 2016. július 19-én hunyt el.

 

 

 

 

További hasonló témájú videók