Simor Erzsi, az ezerarcú díva

105 éve ezen a napon született Simor Erzsi. A színésznőt rendkívüli szépsége arra predesztinálta, hogy a finom lelkű úrilánytól kezdve a csábító démonon át az ellenszenves kémnő szerepéig mind-mind megmutassa azt, mivé képes válni egy nő.

Az Angolkisasszonyoknál tett érettségit, majd tanítónői oklevelet szerzett; színésze­tet Góth Sándornál tanult. 1937-ben a Magyar Színház szer­ződtette, ezután a Royal Varietében játszott. A 40-es évek első felében az Andrássy-, majd az Új Magyar Színház tagja lett. A háború után az Igazolóbizottság egy évre eltiltotta a szerepléstől, ezután nem kapott Budapesten szerződést, Deb­recenben és Pécsett játszott, 1959-tól haláláig a Madách Szín­ház tagja volt.

Első férje Streitmann Kornél volt, akitől 1943-ban el­vált, és Kovács Károly színész felesége lett. Ez a házasság sem volt hosszú életű, a 40-es évek végén Nagy Béla színész neje lett.

Rendkívüli szépségével tűnt fel, hamarosan filmfőszerepeket kapott: vonzó, finom lelkű úrilányokat (Dankó Pista, Szüts Mara házassága) játszattak főleg vele, de időnként adottságaiból kifolyólag csábító dé­mon (Tóparti látomás, Gyurkovics fiúk) és ellenséges kémnő (Áll a bál, Ismeretlen ellenfél, Akit elkap az ár) szerepeket bíztak rá. 1943-ban két olasz filmben (Két szív; Ház a folyó partján) is főszerepet kapott. 1944-ben a Gestapo által le­tartóztatott Karády Katalin szerepét vette át a Gazdátlan asszony című filmben. Szépsége és filmszerepei óriási népszerűséget biztosítottak neki. 1956 után kapott még néhány filmben (Édes Anna, Pacsirta stb.) mellékszerepeket.

Források: hangosfilm.hu. nlcafe.hu, Magyar Filmek
 

 

 

 

További hasonló témájú videók