65 éves a jazz királynője, Bódy Magdi

Emlékeznek még az aprócska énekesnőre? Bódy Magdi nevét popénekesként ismerte meg a ’70-es évek magyar közönsége, stílusát azonban kezdettől fogva a pop és a jazz ötvözése jellemzi. Hangterjedelme különleges, négy és fél oktávnyi.

Életéről az Egy kávé Szily Nórával című műsorban mesélt:

Forrás: LifeTv

____________________

Bódy Magdi a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola elvégzése (1976) után a Zeneművészeti Főiskola jazztanszakán, Vukán György növendéke volt. Már tanulmányai előtt, a hetvenes évek elején is vállalt fellépéseket. A Jézus Krisztus Szupersztár hazai bemutatóján Mária Magdolna szerepét alakította. 1972 és ’75 között a Generál együttessel zenélt együtt, Révész Sándorral, Karácsony Jánossal és megalakította a Mikrolied vokált, majd szólistaként hazai és külföldi fesztiválokat nyert. Saját együttesével komoly külföldi koncertturnékon vett részt. 1981-ben a KFT együttessel vállalt koncerteket, és néhány felvételt is készítettek közösen.

1981 óta Bódy Magdi kanadai és amerikai jazzklubokban, rádiókban és tévékben énekel. 1982-ben az ottawai konzervatórium tanára volt, majd önálló énekiskolát alapított. Később New Yorkba költözött, és sikeres együttműködésben több lemezt készített a népszerű Special EFX zenekarral, amelynek egyik kulcstagja volt a közelmúltban elhunyt magyar származású ütőhangszeres, George Jinda. Rendszeresen adott koncerteket a zenekarral közösen a New York-i Greenwich Village-ben.

Az énekesnő 1994-es hazatérése után sorra jelentek meg itthon lemezei. A felvételek régi és új zenészbarátai közreműködésével készültek. A 2000-dik év második felében az újra összeállt Generál együttes szuperkoncertje vonta az énekesnőre újra az itthoni nyilvánosság érdeklődését. A visszatérés többek között olyan zenészek közreműködésével sikerült, mint Szakcsi Lakatos Béla, Muck Ferenc vagy Csepregi Gyula. Hazatérése óta gyakran találkozhat vele a jazzkoncerteket látogató közönség.

Bódy Magdi számos itthoni és nemzetközi zenei díj nyertese (Intertalent Fesztivál nagydíja, 1975; Tessék Választani első díja, 1978;, sopotói, torontói és New York-i jazzfesztiválok díjai).