Egy menekült a menekültekről

A menekültek világnapjának alkalmából tekintsék meg ezt a rövid filmet. Irena Brežná Svájcban élő, Csehszlovákiából emigrált írónő könyve az idei Könyvfesztiválra látott magyarul is napvilágot Vályi Horváth Erika fordításában, az ANIMA Társaság gondozásában.

 

 

Kapcsolódó cikkek:

A svájciaknak nincs humoruk

Irena Brežná: Ott az otthon, ahol moroghatunk

Irena Brežná újabb kötete látott napvilágot szlovák nyelven. 

Irena Brežná: Hálátlan idegen (részlet)

 

A magyar kiadás címlapja

Irena Brežná regénye nem csupán lebilincselő olvasmány, hanem egy olyan nő éles és pontos portréja is, aki 1968-ban, a szovjet csapatok bevonulása után kénytelen elhagyni hazáját, Csehszlovákiát: családjával Svájcba menekül. Egy jobb világot keres, de a befogadó országban tapasztalt ridegség hatására identitása megtörik. „Ha nem tetszik itt, nyugodtan hazamehetsz!” – hangzik a svájciak tanácsa. Hogyan talál otthonra az idegen országban, képes-e meglelni új identitását anélkül, hogy a régiről lemondana Irena Brežná a szép és a szörnyű dolgokból
egyaránt könnyed, remek képeket alkot. Olyan atmoszférát teremt, amely függőséget okoz. Könyve megkapó és egyedülálló prózai mű, tele költészettel és finom eleganciával. Az eddig hét nyelvre lefordított regény 2012-ben elnyerte a Svájci Konföderáció Irodalmi Díját.

„Szórakoztató, temperamentumos és bámulatosan igazságtalan…” (Die Zeit)

 

 

 

Az idei Könyvfesztiválon, balról: Vályi Horváth Erika, Irena Brežná és G. Kovács László
A budapesti Könyvfesztiválon április 21-én bemutatták Irena Brežná „A hálátlan idegen” című könyvét. Fordította Vályi Horváth Erika; kiadója a Televíziót is működtető ANIMA Társaság. Balról: Vályi Horváth Erika, Irena Brežná és G. Kovács László

____________

A Magyar Narancs kérdése Németh Zoltánhoz:

A blogodon vetetted föl, hogy meg kellene írni egyszer a sírva írt irodalmi alkotások történetét is. Milyen művek kerülhetnének bele?

NZ: A németül író, szlovák származású svájci írónő, Irena Brežná említette egy párkányi könyvbemutatóján, hogy A hálátlan idegen című, traumatikus migrációs könyvének írása közben folyton elsírta magát. Úgy emlékszem, Kosztolányi valahol utal arra, hogy a Pacsirta írása közben szintén folyton sírva fakadt. Vagy Esterházy Péter a Javított kiadásban többször említi, hogy elsírta magát írás közben. Az irodalom intimitása és a kimondhatatlanság tapasztalata vajon hogyan jelenik meg a nyelvben? Felfüggesztődik-e ilyenkor az írás tudatossága? A sírás nagyon mély, zsigeri, uralhatatlan élményre enged következtetni.

 

 

További hasonló témájú videók