Charles Francois Gounod (1818–1893)

200 éve született Charles Francois Gounod francia zeneszerző, a Faust vagy az Ave Maria szerzője. 

Élete nem volt különösebben változatos. Első zeneleckéit édesanyjától vette, majd a híres párizsi Conservatoire hallgatója lett. Ígéretes tehetségnek tartották: 21 évesen megnyerte minden növendék álmát, a Római Díjat egyik kantátájával, és szimfonikus művei is sikert arattak. Néhány évig karvezetőként és orgonistaként működött egy iskolában, közben pedig szorgalmasan komponálta első operáját a híres-hírhedt ókori görög költőnőről, Szapphóról. Hamarosan kinevezték a párizsi városi Orpheon igazgatójává. Több sikertelen vagy legalábbis langyos próbálkozás után, negyvenéves korában végre megszületett a nagy mű: a Faust.

Gounod szinte maga is az égi hatalmak beavatkozásának tulajdonította az opera létrejöttét: „Mihelyt nyugodtan magam vagyok, lelki szemeim előtt megvilágosodik művészetem. Úgy tűnik, mintha az ég hirtelen megnyílna, és felragyogna teljes fényében: láthatatlan hangok éneklik, amit le kell írnom, és ellenállhatatlanul kényszerítenek, hogy higgyek bennük.”

A latin faustus szó egyébként szerencsét hozót jelent. Gounod esetében ez be is vált. Igaz, a kritikusok eleinte „lármás, zavaros és teljesen Wagner-ízű” darabnak bélyegezték, amelynek „meg kell buknia”, a közönség azonban fütyült a véleményükre. Magyarországon például már megírása után négy évvel bemutatta a Nemzeti Színház, a húsz év alatt – amíg az Operaház fel nem vette műsorába – 227 előadást ért meg.

Gounod, bár ezután is rengeteg művet komponált, csak a Rómeó és Júlia operafeldolgozásával tudta megismételni a Faust sikerét. Élete utolsó 25 évében tanított; Londonban kórust vezetett, Párizsban pedig olyan később híressé vált zeneszerzőket indított el a pályán, mint Bizet, Delibes vagy Saint-Saëns.

 

https://www.youtube.com/watch?v=CZgV2eiEFv4

Concert ECOK 08-11-2013 in Enschede.

 

A felvétel 2007-ben készült a Városmajori Jézus szíve plébániatemplomban. Közreműködnek a Belvárosi Vegyeskar és barátai. Vezényel: Szabó Zoltán

 

Sumi Jo’s 20th anniversary of international debut, Seoul, South Korea, 2006, 9, 27. Piano – Vincenzo Scalera.

 

Erich Kunzel, Cincinnati Pops Orchestra.

 

Charles Francois Gounod – Ave Maria • Énekel Mario Lanza.

 

További hasonló témájú videók