Aram Hacsaturjan (1903–1978)

2018. június 6. szerda

Ha semmi mást, a Kardtáncot bizonyára mindenki ismeri Aram Hacsaturjan örmény zeneszerző munkásságából, aki 115 éve ezen a napon született.

Szegény sorból származott, lenyűgözték a népdalok. Bár sokáig nem tudott kottát olvasni, az iskolában tubán játszott, és autodidakta módon zongorázni tanult.

Az oroszul törve beszélő Hacsaturján valódi zenei képzése 19 évesen kezdődött Moszkvában, ahol a Gnyeszin Intézetben 1922-29 között gordonka- és zeneszerzés tanulmányokat folytatott. Ezt követően felvételt nyert a moszkvai konzervatóriumba, ahol Nyikolaj Mjaszkovszkij (zeneszerzés) és Szergej Vasziljenko (hangszerelés) oktatta. Itt végzett 1934-ben, majd megnősült, elvette Nyina Makarova zeneszerzőnőt, volt iskolatársát Mjaszkovszkij csoportjából.

Életének ebben a szakaszában keletkeztek első komoly művei – Trió (hegedű, klarinét, zongora; 1932), Hegedűszonáta (1932), Zongoratoccata (1932), Macbeth (színpadi zene, 1934), I. szimfónia (e-moll; 1935), Zongoraverseny (1937). Első szimfóniája tette ismertté, amelyet az örmény szovjetköztársaság megalakulásának 10. évfordulójára komponált. Nemzetközi hírnevet zongoraversenyével ért el, ezt 1940-ben David Ojsztrah számára írott Hegedűversenye követte.

1937-ben a Zeneszerzők Egyesületében a moszkvai részleg elnökhelyettese lett, majd 1939-ben a Szovjet Zeneszerzők Szervezeti Bizottságának alelnökévé nevezték ki. Boldogság című balettjét 1939-ben szerezte, e témát a későbbi Gajane című balettben ismét felhasználta. Művészetében a ’40-es évek közepéig a balettzene dominált: Scsasztye (Jereván, 1939), Viuda de Valencia (színpadi zene, Lope de Vega, 1940), Maszkarad (színpadi zene, Lermontov, 1941), Gajane (balett, Perm, 1942) – ebben található a híres Kardtánc. 1943-ban belépett a Szovjetunió Kommunista Pártjába. A lelkes kommunista és ugyanolyan lelkes örmény nacionalista Hacsaturján (aki 1938-ban poémát írt Sztálinról, 1948-ban pedig Gyászéneket Lenin emlékére) az októberi forradalom 30. évfordulójára komponált 3. szimfóniájával kihívta a párt haragját. 1948-ban Sosztakovics és Prokofjev mellett őt is formalizmussal és burzsoá tendenciákkal vádolták meg, társaival együtt nyilvánosan kellett megkövetniük hazai közönségüket, a szovjet népet.

Hacsaturjánt ez mélységesen megrendítette: Nagy pofon volt ez nekem. Megbánó beszédem az Első Kongresszuson őszintétlen volt. Összetört voltam. Romjaimban voltam. Komolyan fontolgattam a hivatásváltást.

Később, Sztálin 1953-as halála után nyíltan állást foglalt a határozattal szemben.

E szégyenletes epizód ellenére Hacsaturján mégis visszatért a kegyeltek körébe. 1950-től vezényelt is, utazásai alkalmával megismerkedett többek közt Ernest Hemingway amerikai íróval, Charlie Chaplin filmrendezővel, találkozott Nasszer egyiptomi és Joszip Broz Tito jugoszláv elnökkel. 1951-ben a Gnyeszin Állami Zenei és Pedagógiai Intézet (Moszkva) és a moszkvai konzervatórium professzora lett, zeneszerzést tanított. 1954-ben a Szovjetunió népművésze lett, öt évvel később Lenin-díjat kapott, többször vehette át az Állami-díjat, és megkapta a Lenin-rendet is. 1957-től ismét betöltötte a Zeneszerzők Egyesületének elnökségi-titkári posztját. Aram Hacsaturján 1 hónappal 75. születésnapja előtt halt meg Moszkvában. Jerevánban temették el.

Hacsaturján a XIX. századi orosz klasszikus zenei hagyományokat követte. Legfőbb eredetiségét az adja, hogy zenéjében megtalálhatók az örmény és grúz népzene lángoló színei, gazdag dallamossága, és vérpezsdítő ritmikája. Számos koncsertót és koncsertó-rapszódiát írt hegedűre, csellóra és zongorára. Concertó-hármasa a három ismert szovjet előadóművész – David Ojsztrah (hegedű), Szvjatoszlav Knusevickij (cselló) és Lev Oborin (zongora) – számára íródott, akik 1941 és 1963 között koncerteztek vele.

Zongora koncsertója volt az első mű, mely nyugaton is elismerésre talált. Hacsaturján szimfóniája is, tőle megszokottan, változatos zenei megoldásokat alkalmaz. A harmadik tételben tizenöt trombitát és orgonát is felvonultat. Számos művet írt szólózongorára. Két zenei albumot gyermekeknek (op.62 és 100). A Gyermekalbum 1. könyvét először 1947-ben adták ki. Ebben található egy 1926-os szerzésű könnyed, melodikus dallamú darab, ismertebb nevén az Iván énekel. A darabsorozat 8–10 kisebb részből áll, eredetileg Iván kalandjai címmel.

A Gyermekalbum 2. könyvét először 1964-ben adták ki. Ebben találni egy 1928-as fúgát, valamint egy ütemes programzenét, Két vicces nagynéni vitája, illetve Két hölgy pletykál címmel. Mihail Lermontov Masquerade című színpadi darabjához írt zenét 1941-ben. Az ebben hallható zenekari szvit is meglehetősen népszerűvé vált. Egyik legismertebb műve, a Gajane című balett szvit, amit 1942-ben mutattak be Leningrádban. A népi tárgyú táncjáték egy kolhozban játszódik, egyszerre dicsőíti az örménységet és a szövetkezeteket. A zenét később két szvitben is feldolgozta, ezek közül a legismertebb a Kardtánc és az Adagio.

Az ő nevéhez fűződik az örmény himnusz zenéje is (1944). Másik igen népszerű műve a Spartacus című balett, amelyet 1956-ban mutattak be Szentpétervárott. Filmzenéket is szerzett (Sztálingrádi csata). A Spartacus balett zenéje rendkívül plasztikus, abszolút filmzeneszerű. Különösen Spartacus és Phrygia adagiója, mely a BBC közkedvelt sorozatának, az angol Onedin családnak főcímzenéje is lett. A dallam megérdemelten a brit nagyközönség legkedveltebb klasszikus művei közé tartozik. A balettek dalait felhasználta még Joel Coen (The Hudsucker Proxy – kardtánc) és Stanley Kubrick (2001 Űrodüsszeia – Gajane adagiója). A Spartacus zene tetőpontja hallható a Caligula és a Jégkorszak 2: Az olvadás című filmekben, Hacsaturján melódiáit felhasználták még A bolygó neve halál és a Férfias játékok című hollywoodi produkciókban is. Utolsó alkotó korszakában született, 1976-ban befejezett Hősök emlékezete című oratóriumát a Magyar Néphadsereg Művészegyüttesének felkérésére írta Garai Gábor versszövegére. 1998 óta az ő arcképe díszíti az egyik örmény bankjegyet (50 drachmás papírpénz).