52. Országos Népművészeti Fesztivál • Zselíz

Várják a közönséget 2018. június 8-10. között az 52. Országos Népművészeti Fesztiválra, amely  idén a „Örökségünk: a múlt és a jövő találkozása” címet kapta. 

A szervezők a hagyományokra alapozva szeretnék idén is megrendezni az Országos Népművészeti Fesztivált, melynek mindenkori küldetése: a hagyományápolás, a különböző nemzetiségek kultúrájának tiszteletben tartása és megőrzése, mely megmaradásunk záloga és szimbóluma. Képviselni és képviseltetni a hagyományos népművészetet, főleg a zenés és táncos formáit, a hagyományokat, játékokat, szokásokat, a szöveges folklórt, a kézművességet.

Mindezt figyelembe véve az ONF – mint Szlovákia legnagyobb nemzetiségi országos seregszemléje, kimagasló szakmai rendezvénye, alapító tagjaként bekerült a CIOFF-hoz beadott újrafelvételi kérelem Szlovák Nemzeti Szekciójába.

Ebben az évben az Európai Unió kiemelt figyelmet szentel a ránk hagyományozott kulturális javaknak. A kezdeményezés azt hivatott elősegíteni, hogy minél többen fedezzék fel és ismerjék meg Európa kulturális hagyatékát. Célja emellett a közös európai térséghez való tartozás tudatának megerősítése. Az év mottója „Örökségünk: a múlt és a jövő találkozása”.

A három nap műsorát igyekeznek úgy összeállítani a szervezők, hogy abban mindenki megtalálja a kedvére valót. A résztvevők nemcsak hazai táncosok, zenészek, kézművesek, énekesek, mesterek lesznek, de az anyaországiak is képviseltetik magukat. A meghívottak közt szerepelnek a többségi nemzet nívós képviselői is.

A program helyszínein a hazai művészvilág legjobbjai, új felfedezettjei léphettek fel, idén újításként ezt tréningekkel, drámafoglalkozásokkal kívánják bővíteni.

_____________________

Ízelítőnek tekintsék meg a tavalyi gáláról készített felvételünket:

 

 

Program

Június 8. (péntek)

14.00 – 17.45 Szakmai konferencia – Fórum
Rendező: Szőcs Fruzsina
Levezető elnök: Lovász Attila
Helyszín: Zselíz, Városi Park, a kastély díszterme

16.00 – 20.00 Kézműves mesterek kirakodóvására
Helyszín: a kastély előtti jobb oldal

18.00 – 18.45 „Párták a XXI. században” – kiállításmegnyitó
Rendező: Katarína Chabrečeková
Helyszín: a kastély belső udvara

19.00 – 20.00 Az 52. Országos Népművészeti Fesztivál megnyitója
A zselízi Franc Schubert Vegyeskar műsora
Nyitra megye éneklő csoportjainak, énekkarainak és a komlói Munkáskórus közös műsora, Karnagy: Horváth Géza
Helyszín: Nagyszínpad

20.00 – 21.00 Szilicétől Borzováig: barangolás Gömör múltjában és jelenében
Gömöri hagyományőrzők és a Szőttes Kamara Táncegyüttes közös műsora
Rendező: Füzék György
Helyszín: Nagyszínpad

21.30 – 22.30 A mi Erdélyünk – bemutatkozik a dunaszerdahelyi Csallóközi Táncegyüttes
Rendező: Oláh Attila
Helyszín: Nagyszínpad

22.30 – 03.00 A párkányi Varjos zenekar lemezbemutató koncertje és mulatság a Pajtában
Bálgazda: Lengyel Szabolcs Micsi és a Dernői Borostyán néptáncműhely apraja nagyja
Helyszín: a kastély mögött felállított Pajta, Folk-kocsma

Június 9. (szombat)

10.00 – 24.00 Ízutazás – gasztrotúra
Helyszín: a kastély város felőli oldala, a „ligetben“

10.00 – 24.00 Pincéről pincére – borkóstoló
Helyszín: a kastély város felőli oldala, a „ligetben“

10.00 – 20.00 Kézműves mesterek kirakodóvására
Helyszín: a kastély előtti jobb oldal

10.00 – 16.00 „Csináld magad!“- kézműves mesterek műhelyei
Helyszín: a kastély Csemadok-ház felőli oldala

10.00 Helyi értékek megmutatkozása – Tájházak bemutatója
Rendező: Cseri Zita
Helyszín: a kastély város felőli oldala, a „ligetben“

10.00 – 16.00 Gyermekvilág – Triola Gyerekház és a Hagyományok Háza Hálózat Szlovákia közös szervezésű műsora
Rendező: Lengyel Szabolcs Micsi
Helyszín: Kisszínpad, kastély melletti terület, a Csemadok-Ház felőli oldalon

10.00 – 15.30 „Pajta, nyílj ki!“
Kicsi nékünk ez a ház! – egyéni előadók és csoportok műsora
Rendező: Bartal Mónika
Helyszín: a Pajta

10.00 – 16.00 „Ekhós Szekéren” – Falusi színjátszás
Beugró
Gál Tamás: A helység kalapácsa
Lajos András: Bordal; Rendező: Szabó Csilla
Helyszín: Kisszínpad, Nagyszínpad

16.00 – 17.00 Aranykapuk – az elmúlt év országos versenyek győzteseinek közös műsora
Rendező: Konkoly Annamária
Helyszín: Nagyszínpad

17.30 – 18.30 Nem csalás, nem ámítás! – gyermekcsoportok közös műsora
Rendező: Strack Orsolya
Helyszín: Nagyszínpad

19.00 – 20.00 „ Kodály Ifjak II.” – az ifjúsági táncegyüttesek közös műsora
Rendező: Ifj. Juhász Sándor
Helyszín: Nagyszínpad

20.30 – 21.30 Bennünk élő Európa – a felnőtt táncegyüttesek közös műsora
Rendező: Nemes Szilvia
Helyszín: Nagyszínpad

22.00 – 23.00 Falusi Színek – Fitos Dezső és Társulata
Rendező: Kocsis Enikő, Fitos Dezső
Helyszín: Nagyszínpad

23.00 – 04.00 A Dobroda zenekar koncertje
Táncház a Pajtában
Bálgazda: Lengyel Szabolcs Micsi és a Dernői Borostyán néptáncműhely apraja-nagyja
Helyszín: a Pajta, Folk-kocsma

Június 10. (vasárnap)

10.00 – 18.00 Ízutazás – gasztrotúra
Helyszín: a „ligetben“

10.00 – 18.00 Pincéről pincére – borkóstoló
Helyszín: a „ligetben“

10.00 – 18.00 Kézműves mesterek kirakodóvására
Helyszín: a kastély előtti jobboldal

10.00 – 18.00 „Csináld magad!“- kézműves mesterek műhelyei
Helyszín : Gyermekvilág

10.00 – 18.00 „Gyermekvilág”
Triola Gyerekház és a Hagyományok Háza Hálózat Szlovákia közös szervezésű műsora
A zselízi Cimbora óvoda műsora
A lévai járás iskolai csoportjainak bemutatója
Bognár Szilvia koncertje a Hagyományok Háza Hálózat Szlovákia szervezésében
Helyszín: Kisszínpad

10.00 – 15.00 „Ekhós Szekéren” – Falusi színjátszás
Beugró
Szó és Kép Színpad (Pápa)
Fókusz Gyermekszínpad: Lúdas Matyi
Helyszín: Kisszínpad

11.00 Szentmise, a komlói Munkáskórus műsora
Helyszín: Szent Jakab templom

11.00 Istentisztelet – AZÉ unplugged – népdalzsoltárok és református népénekek akusztikus koncertje
Helyszín: Református templom

15.00 – 15.45 Lajos András: A disznótor
Helyszín : a Nagyszínpad

16.00 – 16.45 Netz produkció
Rendező: Lengyel Szabolcs Micsi
Helyszín : a Nagyszínpad

17.00 – 17.45 Apa és Fia – Berecz András ének-, és mesemondó, valamint Berecz István táncos műsora
Helyszín : a Nagyszínpad

18.00 – 19.30 Ide jöttünk muzsikálni, nektek víg kedvet csinálni! – az 52. Országos Népművészeti Fesztivál ünnepi gálaműsora
Rendező: Deffend Irén
Helyszín: a Nagyszínpad

 

(Visited 193 times, 2 visits today)

További hasonló témájú videók

%d bloggers like this: