Tóth Árpád a verséneklésről

Tóth Árpád karnagy, egyetemi és középiskolai tanár, a Csíkszerda improvizációs kórus vezetője és egyben zseniális pedagógus ötödik éve dolgozik a Tompa Mihály Országos Verseny bírálóbizottságában. A tendenciákról kérdezte őt Urbán Csongor.

Tóth Árpádot Urbán Csongor kérdezte
Tóth Árpádot Urbán Csongor kérdezte

____________

Tóth Árpád 1982-ben született Budapesten. A Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola és Gimnázium hárfa és zeneelmélet szakán tanult, majd a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen diplomázott ének-zenetanár, karvezetés, szolfézstanár és zeneelmélet-tanár szakokon, ahol 2011-ben doktorált. A Zeneakadémia Kodály Intézetében és a budapesti Képző- és Iparművészeti Szakközépiskolában tanít, a pedagógusi pálya mellett pedig 2000 óta amatőr kórusokat vezényel, ezek közül jelenleg a budapesti Csíkszerda kórus a legismertebb. Megálmodója és főszervezője a Kórusok Éjszakájának. Hazai tevékenysége mellett a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Vass Lajos Kórusának és a szintén felvidéki Csábi Szeder Fábián Dalegyletnek is karnagya. Rendszeresen tart továbbképzéseket Magyarországon, Németországban, Szlovákiában, valamint vendégtanárként Kínában és Dél-Koreában is. 2010-ben Artisjus-díjjal tüntették ki. (Business Class)

_____________

Kamera: Haraszti Gyula, Urbán Csongor

_____________

A XXVII. Tompa Mihály Országos Verseny 2018. április 25–28. között zajlott Rimaszombatban.

További hasonló témájú videók