Nemzetközi roma nap

A minden év április 8-án megrendezésre kerülő nemzetközi roma napra készülve Frans Timmermans első alelnök, továbbá Marianne Thyssen, Vĕra Jourová, Corina Creţu és Johannes Hahn biztos a következő nyilatkozatot tették:

„Az alapvető jogok tiszteletben tartása, beleértve az egyenlő bánásmódot is, az Európai Unió egyik sarokköve. Az Unió és szomszédságának egyik legnagyobb kisebbségét alkotó roma közösség azonban még mindig nem részesül teljes mértékben e jog előnyeiből. A roma közösségeket nemcsak az előítéletek, a megkülönböztetés és a marginalizálódás miatt éri hátrány, hanem sok esetben olyan alapvető javakhoz sem férnek hozzá, mint a tiszta víz, a megfelelő higiénés körülmények vagy az élelem. A romák 80%-a szegénységben él. Ez a helyzet elsősorban a romákat sújtja, de közben demokratikus közösségeink egészén foltot hagy.

A nemzetközi roma nap éppen ezért lehetőséget teremt arra, hogy a romák hátrányos megkülönböztetése elleni küzdelem érdekében eddig elvégzett munkára építve előmozdítsuk a romák integrációját az európai társadalmak és országok mindegyikében. Az utóbbi időben születtek ugyan pozitív eredmények, különösen az oktatás területén, de még többet kell tenni.

Törekvésünk csak akkor lehet sikeres, ha mindannyian, minden szinten megtesszük a szükséges erőfeszítéseket. Ezért felkérjük a tagállamokat és bővítési partnereinket, hogy karolják fel ezt a törekvést, és tegyenek valódi hathatós intézkedéseket a romák hátrányos megkülönböztetése és marginalizálódása ellen, és ennek egyik eszközeként támogassák a romák közszférában való részvételét és képviseletét.

A romák több mint 700 éve élnek Európában. A roma történelem és kultúra a sokszínű európai örökségünk elválaszthatatlan részét képezi. A roma közösségek megérdemlik, hogy egyenlő bánásmódban részesüljenek és teljes körűen élvezzék az európaiként őket megillető jogokat. Legkiszolgáltatottabb kisebbségeink befogadásának sikeressége végső soron európai demokráciánkról állít ki bizonyítványt.”

Brüsszel, 2018. április 6.

 

 

Háttér-információk

Az Unióban élő hat milliós és a bővítési országokban (Montenegró, Szerbia, Macedónia Volt Jugoszláv Köztársaság, Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó és Törökország) élő négy milliós lélekszámukkal a romák Európa legnagyobb kisebbségi közösségét alkotják.

Ez a közösség régóta egyenlőtlenségekkel, társadalmi kirekesztéssel, megkülönböztetéssel és marginalizálódással szembesül. A romák 80%-a szegénységben él, szemben a 17%-os uniós átlaggal.

 

Az Európai Bizottság régóta hangsúlyozza a fellépés szükségességét, és 2011-ben felszólította a tagállamokat, hogy fogadjanak el nemzeti romaintegrációs stratégiákat. A Bizottság évente jelentést készít e stratégiák végrehajtásáról.

 

 

 

2017, Nyíregyháza • Nyíregyházi Televízió

 

2017-ben a Bizottság megkezdte a nemzeti romaintegrációs stratégiák uniós keretrendszerének 2020-ig terjedő átfogó értékelését, hogy felmérje a 2011 óta bevezetett intézkedések hatását. Az előzetes megállapítások szerint némi javulás figyelhető meg, különösen az oktatás területén, de többet kell tenni a romák társadalmi és gazdasági integrációját célzó jövőbeli erőfeszítések előmozdítása érdekében.

Az egészségügyi, foglalkoztatási és társadalmi integrációs projektek révén az uniós kohéziós politika hozzájárulhat e cél eléréséhez. A ROMACT program, azaz az Európa Tanáccsal közösen 2013-ban a roma közösség támogatására létrehozott kezdeményezés szintén segíti a roma közösségeket azáltal, hogy 115 településen támogatja a helyi önkormányzatokat olyan intézkedések és közszolgáltatások megtervezésében, finanszírozásában és végrehajtásában, amelyek célja a romákat jobban befogadó társadalom megteremtése. Ez a program mintegy 65 000 ember számára nyújt segítséget.

A tavalyi évhez hasonlóan európai ernyőszervezetekkel együtt az Európai Bizottság immáron második éve csatlakozik az Európai Parlament kezdeményezéséhez, hogy a nemzetközi roma nap alkalmából április 8–12. között különböző eseményeket szervezzen. További információk itt találhatók.

 

2015, Párizs

 

 

2016, London

 

 

További információk

Az Európai Unió Alapjogi Ügynökségének jelentése: A persisting concern: anti-Gypsyism as a barrier to Roma inclusion (Tartós kihívás: a romaintegrációt gátló cigányellenesség).

Sajtóközlemény a világ szegényebb országaiban élőkéhez hasonló életkörülményekkel szembesülő romák számáról

Infografika a romák társadalmi befogadásának akadályairól

Sajtóközlemény a nemzeti romaintegrációs stratégiák uniós keretrendszerének 2020-ig terjedő értékeléséről

Európai Roma Platform

ROMACT program a helyi önkormányzatok számára

Věra Jourová biztos záróbeszéde a holokausztról való megemlékezés és a roma kiállítás alkalmából

Roma kolónia Zemplénben
Roma kolónia Zemplénben. Fotó: Zemplínčan

További hasonló témájú videók