„Tövisek közt sajlódott gyenge liliom…”

20 éve hunyt el Rab Zsuzsa költő. Annak a jeles, magyar irodalmár-nemzedéknek volt a tagja, amely szívből értette és tette mindazt, amit nemzetért, szűkebb közösségért, szellemért saját korában tennie kellett. Annak az értelmiségi generációnak a részeseként, amely a humánus-haladó-patrióta fundamentumokra alapított – Petőfit és Jókait is „kireptető” – Pápai Református Kollégium falai között tekintélyes létszámban érlelődött.

Rab Zsuzsa
Rab Zsuzsa

 

1926. július 3-án született Pápán református értelmiségi családban. Klasszika-filológus édesapja szerettette meg vele a nyelveket és az irodalmat, kiválóan megtanult németül, angolul, latinul, majd oroszul, s még érettségi előtt önálló verseskötete jelent meg. Egy évet járt az orvosi egyetemre, majd a bölcsészkar magyar–orosz szakos hallgatója lett. 1949-ben végzett, ettől kezdve szellemi szabadfoglalkozású, illetve 1971 és 1984 között az Élet és Irodalom szerződéses munkatársa volt. Neve 1955-ben a Magyarországon addig szinte teljesen ismeretlen Jeszenyin költeményeinek fordításával vált ismertté.

Hamarosan ő lett az orosz irodalom egyik leghívebb magyar tolmácsa, aki mindig ügyelt arra, hogy a mű zeneiségéből, szelleméből a fordítás során ne vesszen el semmi. Életműve páratlanul gazdag, 180 prózai művet ültetett magyarra, többek között Ajtmatov Az évszázadnál hosszabb ez a nap és a Vesztőhely című regényeit, fordításai mintegy 30 verses antológiában szerepelnek.

Kiemelkedik közülük az orosz népköltészetből merítő Ékes fehér hattyú (Kormos Istvánnal), az óorosz népi énekeket tartalmazó Varázslók, szentek, vitézek, a száz grúz versből összeállított Ivótülök. Legkedvesebb munkái közé tartoztak az orosz költőnők, Ahmatova, Ahmadulina, Cvetajeva költeményeinek fordításai, nem titkoltan saját költői világára is hatottak műveik.

Nagy érdeme, hogy a különböző népek, így a litván, a kazah, az örmény, az észt, a vogul, a grúz, az ukrán, az azerbajdzsán irodalmának egy-egy kis részletét is megismertette a magyar olvasókkal. Két éven át dolgozott az észtek nemzeti eposza, a Kalevipoeg fordításán, amely végül 1985-ben került az olvasók elé.

Több saját verseskötete is megjelent. 1981-ben Álombeli lakomák című esszékötetében családjáról, gyermek- és ifjúkoráról, az orosz irodalommal való találkozásáról mesélt.

Munkásságáért két alkalommal, 1963-ban és 1973-ban is József Attila-díjat kapott, 1996-ban a Magyar Köztársaság Érdemrend Tisztikeresztjével jutalmazták életművéért. A mindig nagyon igényesen, szigorú munkarend szerint dolgozó, barátai szerint munkamániás költőnő háromszor ment férjhez, első két párja „szakmabeli”, Kormos István és Csanádi Imre, harmadik férje, Rassy Tibor néprajztudós volt. Az ő 1993-ban bekövetkezett halála után nem sokkal Rab Zsuzsa is megbetegedett, először agyvérzést kapott, megoperálták, majd mozgásában is korlátozott lett, s az írással is fel kellett hagynia. 1998. március 6-án halt meg Budapesten.

 

A Magyar Költészet Napja alkalmából, 2016. április 11-én, a pápai Március 15. téren helyezett el koszorút az „Elsősorban pápai” – Városbarát Egylet az ország és Európa egykor elismert női irodalmára, a 90 esztendeje született Rab Zsuzsa költő-műfordító emlékére.

Források: http://www.infopapa.hu/hirek/olvas/ra…, archív felvétel forrása: Pápa, Jókai Mór Városi Könyvtár helytörténeti gyűjteménye, Pápa Városi Televízió-youtube, Rab Zsuzsa: Otthagyott városomban című költeményét Csorba János László mondta el, a felvételt a „Városbarát Stúdió” készítette, 2016. április 15-én, Pápán.

_______________________

 

Kővirág – Dúdoló – Rab Zsuzsa verse

Videó: Tócsa Tükre