10 éve hunyt el Arthur C. Clarke

Arthur C. ClarkeSir Arthur Charles Clarke Minehead városában (Somerset, Anglia) született, s már gyermekként rajongott a fantasztikus történetekért. Általános és középiskoláit elvégezve 1936-ban Londonba költözött, ahol közhivatalnokként helyezkedett el. Már egészen korán, az iskolaújságokban publikálni kezdett, a legkülönbözőbb környezetekben játszódó kalandos történeteket írt. Hamarosan felfedezte a science fiction világát, s nem sokára sci-fi rajongói klubok magazinjaiban kezdett publikálni. Bemutatkozó írása, az Utazzon dróton! a teleportáció – tárgyak és emberek rádióhullámok formájában való utaztatása távoli helyekre – lehetségességét boncolgatta szatirikus hangvételben.

A második világháború idején Clarke a brit légierő kötelékében szolgált, egy új találmány, a radar kezelésére oktatta a katonákat. Leszerelését követően egyetemi tanulmányokba kezdett, tudományos fokozatokat szerezve fizikából és matematikából, amely témából 1945-ben doktorált. Tagja, majd elnöke lett a Brit Bolygóközi Társaságnak, amely úttörő szerepet játszott nemcsak Nagy-Britanniában, de az egész világon az űrkutatás és az űrhajózás népszerűsítésében.

Clarke volt az, aki 1945-ben felvázolta a geostacionárius pálya alkalmazását a távközlésben: az Egyenlítő fölött, harminchatezer kilométeres magasságban pályára állított három, a Földdel szinkronban keringő műholddal megoldható a vezeték nélküli kommunikáció a bolygón.

A háború után jelent meg híres cikke: Extra-Terrestrial Relays – Can Rocket Stations Give Worldwide Radio Coverage? címmel, a brit Wireless World folyóiratban. 1954-ben javasolta az USA meteorológiai hivatalának, hogy használjanak műholdakat az időjárás előrejelzéséhez.

Huszonöt évvel később elképzelése megvalósult, azóta műholdakkal biztosítják a tengerhajózás, a légi közlekedés navigációját, telefonok, internet, személyhívók, tv-műsorszórás globális működését. Hosszú éveken át együtt dolgozott amerikai kutatókkal és mérnökökkel műholdak és földi állomások kiépítésén.

A geostacionárius pályát az International Astronomical Union (Nemzetközi Csillagászati Szövetség) róla nevezte el The Clarke Orbitnak.

Kutatta a Nagy Korallzátony víz alatti világát is. Legutóbbi ötlete volt a rakétáknál lényegesen olcsóbb űrlift, a NASA már foglalkozik a megfelelő anyag keresésével.

Élete során számos elismerést kapott: Marconi ösztöndíjat, Franklin Institute aranyérmet, Lindbergh díjat, majd 1998-ban lovagi rangot II. Erzsébet angol királynőtől.

____________________

Amit az emberi képzelet kitalálni képes, az előbb-utóbb valamilyen formában megvalósítható… Arthur C. Clarke 1964-ben megjósolja az internetet:

2007-ben, 90 évesen:

__________________

Nevét viseli az Arthur C. Clarke Foundation, az Arthur C. Clarke-díj, valamint a 4923 Clarke kisbolygó.

__________________

https://www.youtube.com/watch?v=SnSN1jjL8r8

 

 

 

További hasonló témájú videók