Szlovákiai Magyar Iskolaigazgatók II. Országos Konferenciája

• Mohňanský Csilla igazgató, Buzitai Alapiskola: Pénzügyi és gazdasági ismeretek – O. K. Projekt  A 2017. évi konferencia középpontjába – kapcsolódva a tavaszi rozsnyói országos pedagógus-találkozó szakmai programjára – az iskolafejlesztés került.

„A témaválasztás és a konferencia tartalmi felépítéseis a szervezők azon meggyőződését tükrözi, hogy nincs értelme várni a koordinált, átgondolt és szakmailag támogatott központi fejlesztésekre, pedagógiai innovációkra, korszerű állami programokra és projektekre – mindezeket immár két évtizede óhajtjuk és várjuk, s alig történik érdemi előrelépés, sőt, inkább az egy helyben toporgás, illetve a visszalépés, a minőségromlás jeleit tapasztaljuk. Ezért kívánjuk a konferencián bemutatni az iskolafejlesztések jó gyakorlatait, tapasztalatait, olyan innovatív programokat és projekteket, amelyeket néhány vagy több iskola már eredményesen alkalmaz, s amelyekről azt feltételezzük, hogy szélesebb érdeklődésre is számot tarthatnak. Meggyőződésünk, hogy az iskolafejlesztéseknek, a pedagógiai innovációknak a tantestületben meglévő, illetve növelhető szakmai tudásra, tapasztalatra és potenciálra kell épülniük, ehhez tartjuk elengedhetetlennek a tudásmegosztást, az együttműködést, a hálózatosodást és a tanuló szervezetté válást.”

 

A VisualTeam felvételeit az általuk közzétett sorrendben osztjuk meg.

 
Szlovákiai Magyar Iskolaigazgatók II. Országos Konferenciája
Búcs, 2017.október 18-19.
 
A konferencia szervezői:
Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége
COMENIUS Pedagógiai Intézet
Iskolavezetők Országos Társulása
 
A konferencia célcsoportja: szlovákiai magyar alap-és középiskolák igazgatói
A konferencia helyszíne: Búcs, „Vintop Karkó“ Pincészet panziója
 

A konferencia programja

2017. október 18.
Megnyitó
Vörös Mária alelnök, Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége
Az ülés háziasszonya: Morvay Katalin igazgató, MTAG Pozsony
 
Magyarországi stratégiák a hazai iskolafejlesztésben / A Magyar Kormány Emberi Erőforrások Minisztériumának, valamint a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkárságának a képviselője
 
Az iskoláinkat érintő újdonságok és változások
  • Prékop Mária igazgató, SZK OM Nemzetiségi Főosztálya, Pozsony
  • Bolemant Lilla szakelőadó, Szabványosított Mérések Nemzeti Intézete, Pozsony
  • Ledneczky Gyöngyi osztályvezető, Állami Pedagógiai Intézet, Magyar Kisebbség Oktatásáért Felelős Osztály, Pozsony
  • Balogh Edit tanfelügyelő, Állami Tanfelügyelet, Nyitra
Iskolafejlesztés, tudásmegosztás, együttműködés • Setényi János oktatáskutató, Expanzió Kft., Budapest
 
Fejlesztési projektek az iskoláinkban
• Kajtár Henrietta, Feszty Árpád Általános Iskola, Komárom: Komplex Instrukciós Program – KIP
• Győző Andrea igazgató, Katona Mihály Alapiskola, Búcs: Differenciálás az alapozó szakaszban – CED
• Markovics Tímea pedagógiai munkatárs, COMENIUS Pedagógiai Intézet, Komárom: Diagnosztikus Fejlődésvizsgáló Rendszer – DIFER
• Mohňanský Csilla igazgató, Buzitai Alapiskola: Pénzügyi és gazdasági ismeretek – O. K. Projekt
 
Jó gyakorlatok öt percben tálalva…
Esti beszélgetés
 
2017. október 19.
Az ülés háziasszonya: Vörös Mária alelnök, SZMPSZ
A sajátos nevelési igényű tanulók fejlesztése
• Melecski Júlia gyógypedagógus, Artis Centrum – művelődési, képességfejlesztő és rehabilitációs központ, Párkány
• Kiss Mária fejlesztő pedagógus, Magán Gyógypedagógiai Tanácsadó Központ Érsekújvár / Ógyalla
 
A szlovák nyelv oktatásának módszertani megújítása a magyar iskolákban • Szőköl István központigazgató, Módszertani-Pedagógiai Központ, Komárom
 
Romák az iskolában: nem lehetetlen feladat • Ravasz Ábel romaügyi kormánybiztos, SZK Kormánya, Pozsony
 
Kreatív oktatás – eredményes tanulás
A kreativitás és a kritikai gondolkodás fejlesztése a közoktatásban • Németh Szilvia oktatáskutató, T-TUDOK Tudásmenedzsment és Oktatáskutató Központ Zrt., Budapest
 
Mi van a kosárban? (kérdések, dilemmák, válaszok) • Fodor Attila igazgató, COMENIUS Pedagógiai Intézet, Komárom
 
A szakmai konferencia összefoglalása, zárszó
 
 

További hasonló témájú videók