Perényi Miklós gordonkaművész 70 éves

„A zenei megszólalásnak az az eszménye született újjá, amelyet a platóni ideák honából Pablo Casals hozott emberlakta földünkre… Ez a hang a semmiből érkezik, és ahogy kiteljesedik, az egész világegyetemet átfogja…” Ezekkel a szavakkal magasztalta egykor Perényi Miklós művészetét a nagy kritikus, Kroó György, és a cselló szerény zsenijének játéka azóta is mindmáig hasonló elragadtatást vált ki az ily emelkedett megfogalmazások terén talán kevésbé fantáziadús hallgatók tömegéből is. A csodálatos muzsikus 70. születésnapját köszöntik Budapesten két koncerttel, amelynek túlnyomó részét Antonín Dvořák három szerzeménye alkotja. Az erdő csendje eredetileg egy négy kézre írt zongoraciklus ötödik darabja volt, de a szerző utóbb átírta csellóra és zenekarra (illetve csellóra és zongorára is). Dvořák g-moll rondójának viszont eredetileg is az emberi hangot tán legjobban megidéző cselló volt a főszereplője, igaz, elsőre még zongorakísérettel. Az első koncertrészt záró kompozíció, Robert Schumann kései a-moll Csellóversenye Perényi Miklós repertoárjának meghitt darabja: a nem látványosan hálás versenymű az ő előadásában mindig ámulatba ejtően gazdagnak bizonyul. A szünet után felhangzó Dvořák-szimfónia, az Újvilág megszólaltatásával Keller András és zenekara újabb ajándékkal szolgál ezen az ünnepi koncerten – a közönség számára.    

_________________

A művész előadásában korábbi koncertek felvételeiből válogattunk:

https://www.youtube.com/watch?v=3EEi9m8UTck

https://www.youtube.com/watch?v=I0Uml7o9_Q8

https://www.youtube.com/watch?v=XSmwlo9G2lU

Perényi Miklós 1948-ban zenészcsaládban született. Tehetségét hétéves korában fedezték fel, és felvételt nyert a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola cselló szakára. Először Zsámboki Miklós, majd 1959-től Banda Ede tanítványa lett. Első önálló koncertjét 1957-ben, kilencéves korában adta a Zeneakadémián.

Enrico Mainardi professzor azzal támogatta a fiatal csellistát, hogy több mesterkurzusra is meghívta Salzburgba, majd Luzernbe. Perényi további tanulmányait a Santa Cecilia Accademián végezte, ahol 1962-ben diplomázott, majd a következő évben második díjat nyert a Casals Nemzetközi Gordonkaversenyen Budapesten. 1965-ben és 66-ban meghívást kapott Pablo Casals zermatti és Puerto Rico-i mesterkurzusaira. Ezek után négy egymást követő évben fellépett a Marlboro Fesztiválon.

1974 óta tanít a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen. A koncertezés és az oktatás mellett zeneszerzéssel is foglalkozik. Repertoárja a barokktól a XX. századi zenéig terjed, beleértve kortárs szerzők kompozícióit is.

https://www.youtube.com/watch?v=EeRfYuZ5SZg