Kölcsey öröksége a magyar kultúra napján

Kölcsey Ferenc és a Himnusz kézirataEzen a napon fejezte be 195 évvel ezelőtt Kölcsey Ferenc Hymnus, a’ Magyar nép zivataros századaiból (röviden Himnusz) című versét, amely Erkel Ferenc zenéjével a magyarság nemzeti himnusza lett.

Az 1823-ban szatmárcsekei magányában szerzett szöveget mintegy 30 nyelvre lefordították már. Erkel Ferenc 1844-ben megzenésítette, 1989-ben került jogszabályi védelem alá. A Himnusz szövegének születésnapja, január 22. egyben a magyar kultúra napja is.

Kölcsey Ferenc költeményéből, Erkel Ferenc zenéjével 1903-ban lett az ország törvénybe foglalt himnusza. Előadja a Nemzeti Filharmonikus Zenekar és Énekkar. Karigazgató: Antal Mátyás • Vezényel: Kocsis Zoltán • Rendezte: Horváth Ádám • A Magyar Televízió felvétele, 2010

A 2014. február 5-i iskolamentő nagyszarvai jótékonysági koncert egy ráadás-muzsikájával, illetve a Pósfa együttes előadásában népi hangszereken felcsendülő a Himnusz dallamával emlékezünk:

További hasonló témájú videók