Fazekas Anna (1905–1973)

45 éve hunyt el Fazekas Anna író, szerkesztő, tanár. 1905. november 15-én született, s 1973. január 2-án hunyt el. Legismertebb műve az Öreg néne őzikéje.
Budapesten tanult, gyógytornász oklevelet szerzett. Magánúton foglalkozott gyógyítással. Versei jelentek meg az Esti Kurírban, a Pesti Hírlapban és önálló kötetekben is. 1924-ben a munkásmozgalom tagja lett. 1944-ben deportálták. 1949-ben lektora lett az Athenaeum kiadónak. 1950–1951 között az MDP Központi Vezetőségének politikai munkatársa volt. 1952–1963 között az Ifjúsági, illetve a Móra Könyvkiadó igazgatója volt. 1950-től jelentek meg részben önálló kötetekben, részben gyűjteményes kiadványokban óvodásoknak és kisiskolásoknak szóló verses meséi, leporellókba, kifestőkönyvekbe írt versikéi. Öreg néne őzikéje című meséjét lefordították német, cseh, orosz és kínai nyelvre is. Gyermekverseket fordított, illetve átdolgozott az Európa Kiadó és a Zeneműkiadónak. Válogatást állított össze Fáy András meséiből.

  • Művei: 
  • Öreg néne őzikéje (1952; 1977; 1981 Móra Ferenc Ifjúsági Könyvkiadó; 1993 Falukönyv-Ciceró; legutóbb: 2010 Budapest Ciceró) 
  • Hercsula (1973 Móra Ferenc Ifjúsági Könyvkiadó; legutóbb: 2010 Budapest Móra)
  • Évi az óvodában (1979 Budapest Móra Ferenc Ifjúsági Könyvkiadó)
  • Fényes telehold van [gyermekversek](1969 Budapest Móra Ferenc Ifjúsági Könyvkiadó)
  • Egy vidám nap [verses képeskönyv] (1967 Budapest Móra Ferenc Ifjúsági Könyvkiadó)
  • Kíváncsi Zsófi farsangja [gyermekregény](1966 Budapest Móra Ferenc Ifjúsági Könyvkiadó)
  • Rigó nóta [gyermekversek] (1959 Budapest Magvető)
  • Bizony Peti, Bezzeg Ferkó [verses képeskönyv] (1956)
  • A kerek kő [verses mese] (1955)
  • Tányér, lábos, vasaló [mese] (1950)

_____________________

Mesélő: Szabó Gyula

_______________

Öreg néne őzikéje

 

Mátraalján, falu szélén
lakik az én öreg néném,
melegszívű, dolgos, derék,
tőle tudom ezt a mesét.

Őzgidácska, sete-suta,
rátévedt az országútra,
megbotlott egy kidőlt fába,
eltörött a gida lába.

Panaszosan sír szegényke,
arra ballag öreg néne.
Ölbe veszi, megsajnálja,
hazaviszi kis házába.

Ápolgatja, dédelgeti,
friss szénával megeteti,
forrásvízzel megitatja,
mintha volna édesanyja.

Cili cica, Bodri kutya
mellé búvik a zugolyba,
tanultak ők emberséget,
nem bántják a kis vendéget.

Gyorsan gyógyul gida lába,
elmehetne az őzbálba,
vidám táncot ellejthetne,
de nincs hozzá való kedve.

Barna szeme bús-szomorún
csüng a távol hegykoszorún.
Reggel bíbor napsugarak
játszanak a felhők alatt.

Esti szellő ködöt kerget,
dombok, lankák üzengetnek:
„Vár a sarjú, gyenge hajtás,
gyere haza, gida pajtás!”

Könnybe lábad az őz szeme,
hej, nagyon is visszamenne,
csak az anyja úgy ne várná,
csak a nénét ne sajnálná!

Éjjel-nappal visszavágyik,
hol selyem fű, puha pázsit,
tarka mező száz virága
őztestvérkét hazavárja.

Ahol mókus ugrabugrál,
kopácsol a tarka harkály,
vígan szól a kakukk hangja,
bábot cipel szorgos hangya.

Várja patak, várja szellő,
kék ég alján futó felhő,
harmatgyöngyös harangvirág,
vadárvácskák, kékek, lilák.

Öreg néne megsiratja,
vissza – dehogy – mégse tartja,
ki-ki lakjék hazájában,
őz erdőben, ember házban.

Kapuig is elkíséri,
visszatipeg öreg néni,
és integet, amíg látja:
Élj boldogul, őzgidácska!”

Lassan lépdel, csendben ballag,
kattan ajtó, zörren ablak,
onnan lesi öreg néne,
kisgidája visszanéz-e.

Haszontalan állatkája,
egyre jobban szaporázza,
s olyan gyorsan, mint a villám,
fenn terem a mohos sziklán.

De a tetőn, hegygerincen
megfordul, hogy búcsút intsen:
„Ég áldjon, rét, kicsi csalit”
– s mint a szél, eliramodik.

Nyár elröppen, levél sárgul,
lepereg a vén bükkfárul,
hó borul már házra, rétre,
egyedül él öreg néne.

Újra kihajt fű, fa, virág,
nem felejti a kisgidát,
fordul a föld egyszer-kétszer,
zörgetnek a kerítésen.

Kitekint az ablakrésen:
ki kopogtat vajon éjjel?
Hold ragyogja be a falut,
kitárja a kicsi kaput.

Ölelésre lendül karja:
kis gidácska meg az anyja
álldogál ott; beereszti,
szíve dobban, megismeri:

őzmama lett a kisgida,
az meg ott a gida fia.
Eltörött a mellső lába,
elhozta hát a kórházba,

hogy szemével kérve kérje:
gyógyítsa meg öreg néne,
puha gyolcsba bugyolálja,
ne szepegjen fiacskája.

S köd előtte, köd utána,
belevész az éjszakába.
Gida lábát két kezébe
veszi lágyan öreg néne.

Meg is gyógyul egykettőre,
felbiceg a dombtetőre,
s mire tölgyről lehull a makk,
a kicsi bak hazaballag.

Mátraalji falu széle,
kapuban ül öreg néne,
nincs egyedül, mért is volna?
Ha fú, ha fagy, sok a dolga.

Körülötte gidák, őzek,
látogatni el-eljőnek,
télen-nyáron, évről évre,
fejük hajtják az ölébe.

Falu népe is szereti,
kedves szóval becézgeti
öreg nénét, és azóta
így nevezik: Őzanyóka.

Piros pipacs, szegfű, zsálya
virít háza ablakába,
nagy köcsögben, kis csuporban
szivárványszín száz csokor van.

Egyiket Gál Péter hozta,
másikat meg Kovács Julcsa,
harmadikat Horváth Erzsi,
úttörő lesz valamennyi.

Vadvirágnak dal a párja,
énekszótól zeng a háza,
oly vidám a gyereknóta,
nevet, sír is Őzanyóka.

Mátraalján, falu szélén
lakik az én öreg néném,
melegszívű, dolgos, derék
mese őrzi aranyszívét.

Gidára vár sós kenyérke,
kalácscipó aprónépre;
egyszer te is légy vendége,
itt a vége, fuss el véle!

 


  Ha értesülni szeretne róla, hogy milyen új videók kerülnek fel az oldalra
csatlakozzon a Televízió Facebook-oldalához!


A cikkek, illetve videók tartalma nem feltétlenül tükrözi a szerkesztőség véleményét.
Célunk, hogy lehetőséget adjunk különböző vélemények megjelenésére.


Tags:


A bejegyzés trackback címe: https://www.televizio.sk/2018/01/fazekas-anna-1905-1973/trackback/

Most itt van: Home // Irodalom, KULTÚRA, VIDEÓK // Fazekas Anna (1905–1973)





© Magyar Interaktív Televízió





© 2010 . All rights reserved.
Edited by Microgramma