155 éve halt meg Teleki Blanka

Brunszvik Teréz unokahúga, Teleki Blanka grófnő 1846-ban nyitott intézetet Budapesten, hogy művelt, a magyar nyelv és nemzet iránt elkötelezett úrilányokat neveljen. Ez volt az első leánynevelde, ahol szaktanárok tanítottak, többek közt Leöwey Klára és a későbbi szabadságharcos Vasvári Pál. Teleki a korszerű nőnevelés mellett a női egyenjogúságért is küzdött. 1848 végén, Pest kiürítésekor intézete bezárta kapuit, ő pedig Leöweyvel Debrecenben és Szegeden pénzzel és élelemmel segítette a sebesülteket.

A harcok után menekülteket bújtatott és külhoni forradalmi körökkel levelezett, emiatt a bécsi rendőrség 1851-ben letartóztatta. Két évig raboskodott saját intézetével szemben, az Újépületben, majd 1853-ban a haditörvényszék 10 év fogságra ítélte, elsődlegesen magyar szellemű leánynevelés vádjával. Bezártságának hatodik évében amnesztiával szabadult 1857-ben, ezután párizsi rokonaihoz költözött. A francia fővárosban halt meg 1862-ben, sírja a montparnasse-i temetőben található.

________________

Kertész Erzsébet regényt írt róla Teleki Blanka címmel, amely a Móra Ferenc Könyvkiadó gondozásában jelent meg..

„– Blankának boldognak kell lennie, azt akarom, hogy boldog legyen!  – rendelkezik unokája jövőjéről apai nagyanyja, Teleki Mária grófné.

A boldogságát keresi? Hát ez miféle újmódi hóbort?

– Létezik lány számára a családon kívül is boldogság? – értetlenkedik az édesapa, Teleki Imre gróf.

– Azt akarom, hogy önálló ember légy! – inti anyai nagynénje, Brunszkvik Teréz grófnő.

Melyik utat választja Teleki Blanka? A nehezebbiket, amely végül Kufstein börtönébe vezet. Jól látja ifjú rajongója, Vasvári Pál: Ez az asszony: ember! Ember, akinek akarata, célja van.”

________________

2015-ben jelent meg Nyáry Krisztián könyve, a Merész magyarok. 30 történet hősökről, akik köztünk éltek, és akiknek személyes döntései ma is példaszerűek. Kováts Adél személyes hőse a kötetből Teleki Blanka, akit tíz év várfogságra ítélték, amiért leányiskolájában hazafias eszméket terjesztett és a női egyenjogúság elszánt szószólója volt.

A videót készítette: Báthory Orsolya, Másik Szőke András, Mohammed Nur, Vargha Máté. Copyright © Nyáry Krisztián, Corvina Kiadó, 2015.

_____________________

Teleki Blanka harcai

Teleki Blanka és köre