Paul McCartney 75

Paul McCartneySir James Paul McCartney brit zenész, zeneszerző és producer 75 éves; elsősorban mint a Beatles egykori tagja ismert. Elismerten a XX. század egyik zenei ikonja, a brit rockzene megtestesítője.

Nincs olyan ember, aki ne lenne tisztában akár minimálisan is Paul McCartney munkásságával, akinek neve mára, mondhatni, egybeforrt a Beatlesével. Minden idők egyik legsikeresebb előadójának tartják, akit nemcsak a szakma becsül, hanem a közönség sem feledkezett meg róla az elmúlt évtizedek alatt. A zenész az édesapjának, Jimnek köszönheti, hogy ilyen közeli kapcsolatba került a szórakoztatóiparral. Jim a Mac’s Jazz Band frontembere volt, a zene szeretetét pedig igyekezett gyermekeinek is átadni. A család esténként gyakran ült le a zongora köré, hogy énekeljenek. Ezen élmény ihlette egyébként a When I’m 64 című nótát. Az énekes édesanyja, Mary ezzel ellenben egy teljesen más hivatást űzött: szülésznőként dolgozott. 1956-ban bekövetkező halála rendkívül mélyen érintette az énekest. Ő ihlette a Beatles 1970-ben megjelent Let It Be című nótáját is.