Elhunyt Kolár Péter

Kolár Péter70 éves korában ma délelőtt váratlanul elhunyt Kolár Péter, a Csemadok Kassai Városi Választmányának Pro Probitate – Helytállásért díjjal kitüntetett elnöke; színházigazgató, közösségszervező, tanár.

Életútja: 1947. február 3-án született Kassán. 1966-ban érettségizett a kassai magyar tanítási nyelvű ipariskolában, majd a pozsonyi Szlovák Műszaki Főiskola hallgatója lett. 1974-ben a Budapesti Műszaki Egyetemen szerzett gépészmérnöki és tanári oklevelet. Ezt követően Kassán tervezőmérnök, majd középiskolai tanár, 1980–1990 között a Csemadok Kassa-vidéki, illetve Kassa-városi titkára. 1990. március 1-jével átvette a Magyar Területi Színház kassai Thália Színpadának vezetését, mely 1990. július 1-jével az ő irányítása alatt vált önállóvá Kassai Thália Színház néven. 1996-ban leváltották a színház éléről, ahová 1999-ben került vissza, és 2011-ig volt igazgató. Közben a Csemadok Országos Választmányának az elnöke volt. 

Díjak, elismerések: A Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztje, 2010; Julianus-díj, 2009; a Magyar Köztársaság elnökének aranyérme, 1999; Magyar színházak XXII. Országos Fesztiválja, a Nemzeti Erőforrás Minisztériuma életpályadíja, Kisvárda, 2010; Magyar Művészeti Akadémia aranyérme, 2009; Kassa Megye Önkormányzatának díja, 2006; Kassa Főpolgármesterének díja, 2007. 

_______________
Emlékezzünk rá Nagy Imre portréfilmjével, amelynek zárómondata: Addig kell tennnünk a dolgukat, ameddig csak lehetőségünk van rá.”

Operatőr: Nagy István; vágó: Ifj. Nagy Imre; zene: Ternei Árpád, Tancer Péter; rendező: T. Nagy Imre

_______________
Forrás: Szlovákiai Magyar Adatbank, Echo TV, AmiKassa

További hasonló témájú videók