Molnár Ildikó (Magán Szakközépiskola, Dunaszerdahely) Koncsol László: Már nem vagyok című művét adta elő a XI. Kulcsár Tibor versenyen. Felkészítője Mgr. Snoblová Alexandra volt.
Arany János (Nagyszalonta, 1817. március 2. – Budapest, 1882. október 22.) magyar költő, tanár, újságíró, a Kisfaludy Társaság igazgatója, a Magyar Tudományos Akadémia tagja és főtitkára. A magyar irodalom egyik legismertebb és legjelentősebb alakja.
A legkedvesebb sztorim programpont a Csicsóról érkezett Értékőrzők csapatának előadásában. A Felvidéki értékőrzők vetélkedőt szervező Szlovákiai Magyar Művelődési Intézet 2017. február 9-én
Valós történeten alapuló politikai thriller az Emberrablás. „Amikor 1989-ben utcára vonultunk, olyan államot kívántunk létrehozni, amelyben az igazság és a demokrácia az uralkodó, amelyben a rendőrség