Nyolckor a bárkán!

Nyolckor a bárkán2017. február 28-án, március 7-én 9 és 11 órakor látható a Nyolckor a bárkán a Komáromi Jókai Színházban. Ulrich Hub mesejátéka 2005-ben jelent meg, rövidesen óriási siker lett, 

2006-ban az év gyerekdarabjává választották Németországban. A kortárs német szerző mesejátéka egy bibliai példázatból indít: Isten látva, hogy a világ, amit alkotott milyen mélységesen elaljasult, úgy döntött elpusztítja teremtményeit. Az özönvíz kezdetén indul a történet, melynek főszereplője három pingvin.

Napok óta reménytelenül és megállíthatatlanul ömlik az eső. Egyszer csak megjelenik a Galamb, s megmagyarázza a kialakult helyzetet, s mivel minden fajból két állat túlélheti a katasztrófát, két hajójegyet ad át a csodálkozó madaraknak. Igen ám, de a pingvin közösség háromtagú, így nem marad más lehetőség, mint felcsempészni a hajóra az egyébként antiszociális, morgós harmadikat.

A mese nagyon kedves és emberi hangon mesél barátságról, hűségről, felelősségről.

Szereposztás:
ELSŐ PINGVIN – Majorfalvi Bálint
MÁSODIK PINGVIN – Holocsy Krisztina
HARMADIK PINGVIN – Szabó Viktor
GALAMB – Holocsy Katalin
EGY ÖREGEMBER (NOÉ) – Bernáth Tamás

Ügyelő: Nagy László
Súgó: Leczkési Dóra
Hangtechnikus: Görözdi Szilárd és Csicsó Tamás
Fénytechnikus: Rózsás Silvia és Tárnok Dávid
Fodrász, sminkes: Tóth Simona
Kellékes: Kiss Mónika
Díszlettervező: Gadus Erika m. v.
Jelmeztervező: Gadus Erika m. v.
Koreográfia: Kispál Anita m. v.
Zene: Kákonyi Árpád m.v.
Zenei vezető: Pálinkás Andrássy Zsuzsanna
Fordította: Koleszár Bazil Péter
Dramaturg: Keszthelyi Kinga m.v.
A rendező asszisztense: Balaskó Edit
Rendező: Méhes László m.v.

Premier: 2016. december 2.

Videó: Majorfalvi Bálint

További hasonló témájú videók