170 léve született Dobos C. József cukrász

Dobos C. JózsefDobos C. József cukrász, szakácsmester, szakíró, a dobostorta megalkotója szakácsdinasztia leszármazottja. 1878-ban nyitotta meg csemegeüzletét Budapesten, ahol saját készítésű ételeket is árult. 1884-ben megalkotta és az 1885-ben Budapesten, a mai Városligetben megrendezett Első Budapesti Országos Általános Kiállításon be is mutatta a Dobostortát, mely azóta világszerte ismertté vált. A kiállításon egyébként egy előkelő vendéglőt üzemeltetett, igen borsos árakkal, ahol 80 pincér, 10 szakács és 10 mosogatónő dolgozott.

Dobos C. József tortájával egy teljesen új készítési módot talált ki az akkor szokásos eljárások helyett, mely világviszonylatban hatalmas gasztronómiai újításnak számított. Amikor először elkészítette, célja az volt, hogy olyan tortát alkosson, amely az akkori kor kevésbé fejlett hűtési technikája mellett is hosszú ideig eltartható és élvezhető marad. Mind a tortában lévő csokoládés vajkrém, mind pedig a tészta különleges piskótája Dobos újítása volt. A hagyomány szerint az édes vajkrémre a vajat köpülő fiú tévedése vezette rá a mestert, aki só helyett véletlenül cukrot tett a köpülő edénybe. A cukrászmester az így elrontott vajból alkotta meg remekét…

Az újdonság első kóstolói között ott volt az akkori magyar uralkodó pár, Sissi, azaz Erzsébet királyné és I. Ferenc József, osztrák császár, magyar király is.

A torta bemutatása lázba hozta egész Budapestet, annak ínyenceit, cukrászait, vendéglőseit egyaránt. Még a nagyhírű Gerbeaud-t is megelőzte vajkrémes tortájával. Sokan próbálták utánozni, sikertelenül. Az élelmiszerek között tartósított ételeit is felvonultatta pavilonjában: spárgát, cukorborsót, szarvasgombát, lúdmájat és balatoni fogast, továbbá Tokaji-ecetet és vadhúsecetet. 

Dobos C. József remekművével beutazta egész Európát. Mindenhol bemutatta, de receptjét szigorú titokként féltve őrizte. Bármerre próbálkoztak a cukrászok a torta elkészítésével, sikertelenül próbálták megfejteni a titkát. A tortákat Dobos cukrászüzeméből társzekereken, sózott jég között szállították Nyugat-Európa jelentősebb nagyvárosaiba.

Szakíróként is kiváló volt. Több könyvet is megjelentetett, de a legismertebb a Magyar–franczia szakácskönyv (1881) volt. Pavilonja volt az 1896-os kiállításon is. Üzletét 1906-ban adta fel, a Dobostorta receptjét ebben az évben átadta az Ipartestületnek. Vagyona nagy részét hadikölcsönbe fektette, s így 1924-ben Budapesten, 77 évesen szegényen halt meg.

 

További hasonló témájú videók