A 20 éves Dunaág Néptáncműhely jubileumi estje

Dunaág NéptáncműhelyJubileumi előadással ünnepli meg eddigi 20 évét a Dunaág Néptáncműhely. A gálaműsort a Csaplár Benedek Városi Művelődési Központ színháztermében tartják szombaton, november 5-én, 18.00 órai kezdettel.

Kétrészes műsoruk első, Dunaág 20 című részében 18.00 órától az együttes jelenlegi és korábbi táncosainak jubileumi előadása lesz látható.
Fellépők:
– a Dunaág Kamara Néptánccsoport – az egykori alapítótagok,
– a Dunaág Néptáncegyüttes 2010-es évi „nagy generációja”,
– a Dunaág Néptáncegyüttes 2012–2015 csapata,
és a jelenlegi táncosok:
– a Dunaág Néptáncegyüttes
– az Ágacska Gyermek Néptáncegyüttes és
– az Aprók

A 19.30-kor kezdődő másik részben, mely a Zerda – Brazília 2016 címet viseli, a Dunaág Néptáncműhely keretei közt működő, jórészt a Dunaágban felnőtt táncosokat tömörítő Zerda Kamara Néptáncegyüttes bemutatkozó műsora lesz látható, amellyel szeptemberben Brazíliában turnéztak a fiatalok.

Minden érdeklődőt szeretettel várnak!

Dunaág Néptáncműhely, Dunaág Néptáncegyüttes: Magyarbődi táncok, koreográfus: Oláh Attila
A Hagyomány Alap által meghirdetett szlovákiai magyar felnőtt néptáncegyüttesek országos seregszemléjén a zsűri EZÜST SÁVOS minősítésben részesítette a Dunaág Néptáncegyüttest.
A zsűri elnöke: Novák Ferenc, tagjai: Borbély Jolán, Agócs Gergely, Hégli Dusan, Richtarcsík Mihály
Pozsony (Oroszvár/Rusovce), 2008. október 18.

A Táncfórum Országos Koreográfiai Szemle fődíjas alkotása: Képek a Vág-Garam-köz táncaiból; Diószeg, 2011. december 3.
Koreográfusok: Volner Nagy Melinda, Oláh Attila

További hasonló témájú videók