Polcz Alaine emlékére

Polcz AlainePolcz Alaine 1922. október 7-én született Kolozsváron. Pszichológus, tanatológus, író, a Magyar Hospice Mozgalom megalapítója. Élete, munkássága a halál közelében zajlott, haldokló felnőttek, haldokló gyermekek, gyászra készülő és gyászban lévő családok segítőjeként.

Polcz Alaine 19 éves volt, amikor férjhez ment egy férfihoz, akit nagyon szeretett, de akiről sosem tudta meg, hogy viszontszerette-e. A háború poklának minden mélységét megélte, az áldozati lét legteljesebb kiszolgáltatottságát, s alig elképzelhető, hogyan maradhatott életben az átélt borzalmak után. Betegen, szinte élőhalottként került kórházba, s átélte a halál közeli állapotot. Elesettségét, betegségét, testi összetörtségét is legyőzte a mindent elfogadni és megbocsátani képes lelkiereje s a lélek – melynek örökkévalóságában mélyen hitt – túlélni akarása.

S minden szenvedés ellenére erkölcsileg egészségesen, szokatlan tisztaságú emberi méltósággal, szeretni tudó lélekkel élte az életét. Házassága Mészöly Miklóssal 1949-2001-ig tartott, az író haláláig.

Sokat, nagyon sokat tudott a halálról, a haldoklásról, a gyászról, a veszteségről. Kiváló szakember volt, óriási tudását a legnemesebb egyszerűséggel, bőkezűen osztotta meg tanítványaival. Kivételes ember volt, rendkívül gazdag belső világú személyiség, akiből áradt a szív jósága.

Polcz Alaine: Macskaregény – hangoskönyv részlet (Káromkodás és fekete macska) Nagy-Kálózy Eszter előadásában (Kossuth-Mojzer Kiadó; www.hangoskonyvklub.hu)

Csépányi Mariann 1981-ben készített vizsgafilmje

Fotó: Kálmándy Ferenc

További hasonló témájú videók